Vucsics mégis elmegy Albániába

A szerb államfő nemrég terrorista söpredéknek nevezte Albin Kurti koszovói miniszterelnököt.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 12. 05. 16:59
VUCIC, Aleksandar
Belgrád, 2022. szeptember 7. Aleksandar Vucic szerb államfõ a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tartott sajtóértekezleten a megbeszélésüket követõen a belgrádi államfõi hivatalban 2022. szeptember 7-én. Erdogan hivatalos látogatáson tartózkodik Szerbiában. MTI/EPA/Andrej Cukic Fotó: Andrej Cukic
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alekszandar Vucsics szerb elnök részt vesz a keddi tiranai csúcson, amelyet az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok vezetői részvételével tartanak – jelentette be a politikus hétfőn azt követően, hogy találkozott Miroslav Lajcákkal, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával.

Szerbia elnöke a belgrádi közszolgálati televízió kérdésére válaszolva közölte, attól függetlenül, hogy a Nyugat-Balkán lesz a találkozó témája, és hogy legalább húsz résztvevő fog az Oroszország elleni szankciókról, valamint a Koszovóval fenntartott viszonyról nem megfelelő módon beszélni,

jó lesz, ha legalább lesz ott valaki, aki válaszolni is tud a vádaskodásokra.

Alekszandar Vucsics arról is beszélt, hogy nem érti, a felek miért mindig két oldalról beszélnek, hiszen Szerbia mindent megtett, hogy a koszovói szerb kisebbséget és a békét védje. – Ha nem mennék Tiranába, lehet, hogy annak semmi haszna nem lenne, de nagy károkat okozhatna az országunknak – húzta alá.

Rámutatott, hogy a tiranai csúcson az európai uniós roamingdíjak eltörléséről, valamint az EU nyugat-balkáni országoknak szánt energetikai támogatásáról is szó lesz, ezek pedig a szerb állampolgárok számára jó hírek.

A szerb államfő a múlt csütörtökön terrorista söpredéknek nevezte Albin Kurti koszovói miniszterelnököt, és közölte, nem hajlandó elmenni az EU–Nyugat-Balkán-csúcsra, mert Koszovó vezetői is ott lesznek, és szóba kerül majd Koszovó uniós vízumliberalizációja és uniós csatlakozási kérelmének benyújtása is.

Mint mondta: a koszovói kormány olyan döntéseket hozott, amelyek Szerbia számára nem elfogadhatók, legutóbb például egy nem Belgrád-párti szerb politikust nevezett ki kisebbségi miniszternek.

Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem ismeri el, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Az 1,81 milliós országban mintegy százezer szerb él, az ország északi részén körülbelül ötvenezer főre tehető nagyobb tömböt képeznek.

 

Borítókép: Alekszandar Vucsics szerb államfő a belgrádi államfõi hivatalban 2022. szeptember 7-én (Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.