– Magyarország már eddig is nagy árat fizetett a háború miatt. Azt szeretnénk, ha a szomszédságunkban minél előbb béke lenne – közölte.
A miniszter az Erasmus-üggyel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: úgy látja, az Európai Bizottságon „a hungarofóbiának újabb tünetei kezdenek megjelenni”, az alapítványi tulajdonú magyar egyetemeknek szánt források felfüggesztését pedig „minden alapot nélkülöző, felháborító és visszautasítandó döntésnek” minősítette.
– Mi soha nem fogjuk azt engedni, hogy a magyar diákok, egyetemi hallgatók legyenek a kárvallottjai bármilyen brüsszeli döntésnek, ezért ha nem sikerül tisztázni ezt a furcsa helyzetet, akkor a magyar költségvetésből fogjuk fedezni a magyar diákok ösztöndíjait – szögezte le.
A kettős mérce egészen brutális kifejeződésének tartom, hogy miközben nyugat-európai egyetemek vezetőségeiben ott ülnek a kormányzati tisztséget és felelősséget viselő személyek, (…) addig Magyarország esetében ezt problémaként tüntetik fel, miközben az összeférhetetlenségi szabályok megalkotásánál teljes egészében az Európai Bizottság iránymutatásai szerint jártunk el
– mondta.
A horvátországi olajszállítások tranzitdíjainak tervezett radikális megemeléséről szólva elmondta, hogy átmeneti, három hónapra szóló megállapodást kötött a Mol ez ügyben, és remélhetőleg ezen idő alatt sikerül tisztességes megegyezésre jutni. Ha nem, akkor a kormány a kérdést európai síkra fogja terelni – hangsúlyozta.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Mahmut Özer török oktatási miniszter (b) kezet fog a 2023–2025-ös időszakra vonatkozó felsőoktatási együttműködési megállapodás aláírásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. január 13-án. (Forrás: MTI/Bruzák Noémi)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!