Folytatódik a társadalmi és politikai harc az LMBTQ-jogokért Olaszországban, a hétvégén nagyszabású kormányellenes megmozdulásra került sor Milánóban. A tiltakozások középpontjában a szenátus legfrissebb határozata állt, amely az azonos nemű szülők gyermekeinek anyakönyvezését csak a biológiai szülő nevének feltüntetésével engedélyezi.
Heves vitát váltott ki a „szivárványcsaládok” ügye Olaszországban
Matteo Salvini: Egy gyermek születéséhez egy nő és egy férfi kell, ez nem vallási meggyőződés kérdése, hanem tény.

Az LMBTQ -jogvédő szervezetek, valamint az ellenzéki pártok szerint a rendelet súlyosan diszkriminálja a „szivárványcsaládokat”, valamint gyermekeiket. Úgy értékelik: a jobboldali kormány döntésével elkezdte az LMBTQ-közösségek üldözését, ahelyett, hogy szélesebb körű védelmet biztosítana számukra. A milánói megmozduláson felszólalt a baloldali Demokrata Párt főtitkára, Elly Schlein, aki bejelentette: készen állnak a szivárványcsaládok jogait garantáló törvénytervezet benyújtására. – Meg kell győznünk a kormányt arról, hogy a diszkrimináció nem segíti a társadalom fejlődését. Az előítéletmentes, befogadó közösség a stabil társadalom alapja – mondta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.
Eugenia Roccella családügyi miniszter egy interjúban nyíltan beszélt az azonos nemű párok gyermekei körüli problémákról. A tárcavezető szerint egyetlen ország sem hunyhat szemet a „gyermekvásár” láttán, amely hatalmas pénzösszegeket mozgat meg.
A megrendelő szülők százezer eurót fizetnek a csecsemőért, a béranya ebből 10-15 ezer eurót kap. Roccella szerint nem a haladás, hanem a visszalépés jele, hogy a nők teste árucikké válhat, amely maga a rabszolgaság.
A kérdésben Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes is megszólalt, hangsúlyozva, hogy egy gyermek születéséhez egy nő és egy férfi, egy anya és egy apa szükséges. Ez nem vallási meggyőződés kérdése, hanem tény. A miniszter szerint az örökbefogadásra váró gyermekeknek is joguk van ahhoz, hogy olyan családba kerüljenek, ahol anya és apa neveli fel őket. Simone Pillon, a kormánypárti Liga volt szenátora a La Stampa napilapnak adott interjúban elmondta:
valójában a hagyományos család eltörlése zajlik.
Természetesen senki sem merné azt állítani, hogy a család lerombolása történik, amikor azonban bármi lehet család, akkor valójában már nem is létezik a család. A volt szenátor szerint a Demokrata Párt lépésről lépésre haladva előre meghatározott stratégia szerint cselekszik. Az azonos neműek házasságának jogerőre emelése után kísérletet tettek a homo- és transzfóbia büntetésére, hogy így hallgattassák el azokat, akik ellenkező véleményen vannak. Pillon azt is elmondta: csöppet sem csodálkozik azon, hogy a munkásosztály jogainak védelméért létrejött párt ma már azok jogaiért harcol, akik anyaméhek bérbe vétele által akarnak gyermekeket vásárolni maguknak.
Borítókép: LMBTQ-zászló Nápolyban. (Fotó: AFP/Eliano Imperato)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az ukrajnai háborút a Nyugat provokálta ki
A világhírű politológus szerint a NATO terjeszkedése vezetett az orosz invázióhoz.

Küszöbön a világháború, így készül Oroszország
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.

Musk elköszön, de Trump szerint nem végleg
Tanácsadóként segíti tovább az elnök munkáját.

Meglátogatta a nyári rezidenciát XIV. Leó pápa + videó
A helyiek abban bíznak, hogy Castel Gandolfo újra a pápák városa lesz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Budapest titkos vigalmi negyedei – Kis Isztambultól a pesti zsidó negyedig, amiről biztos nem tanultál az iskolában

Botka Endre hivatalosan a Fradi játékosa, és elmondta, mi a vágya

Egy éve hunyt el Tompos Kátya: Ilyen állapotba került a sírja - Fotó

Az egész világ előtt megszégyenült az Európai Bizottság: be kellett látnia, hogy Magyarországnak volt igaza

Óriási HÉV baleset történt Budapesten, amíg mindenki aludt

Páratlan aranykincsre bukkantak az erdő szélén, az Osztrák-Magyar Monarchiából is származik – nem tarthatták meg, cseh múzeumba került

Tarolnak a magyar úszók, újabb Európa-bajnoki cím

Így készül a legfinomabb kapormártás, ami olyan, mint a nagyinál!

Itt az újabb Kollár Kinga-botrány

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

A Fradi a frászt hozta a szurkolóira a Bajnokok Ligája elődöntőjében

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az ukrajnai háborút a Nyugat provokálta ki
A világhírű politológus szerint a NATO terjeszkedése vezetett az orosz invázióhoz.

Küszöbön a világháború, így készül Oroszország
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.

Musk elköszön, de Trump szerint nem végleg
Tanácsadóként segíti tovább az elnök munkáját.

Meglátogatta a nyári rezidenciát XIV. Leó pápa + videó
A helyiek abban bíznak, hogy Castel Gandolfo újra a pápák városa lesz.