Váratlanul megszakította a kommunikációt Észak-Korea Szöullal

Már a negyedik napja elérhetetlen Phenjan, noha naponta kétszer kellene egyeztetniük.

Magyar Nemzet
Forrás: Yonhap2023. 04. 10. 9:21
KIM Dzsong Un
Phenjan, 2023. március 17. A észak-koreai kormány által 2023. március 17-én közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt fõtitkára figyeli, amint egy Hvaszong-17-es interkontinentális ballisztikus rakétát lõnek ki a phenjani nemzetközi repülõtérrõl március 16-án. A rakétafelbocsátás válasz volt a március 13-án kezdõdött amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokra. MTI/AP/KCNA/KNS Fotó: -
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Észak-Korea már negyedik napja nem reagált Dél-Korea rutinhívásaira a közös katonai kommunikációs csatornájukon keresztül – hívta fel a figyelmet a Yonhap dél-koreai hírügynökség a szöuli kormányra hivatkozva. Az „egyoldalúan” megszakított kommunikáció egyesek szerint aggasztó, ugyanis alapesetben naponta kétszer, reggel kilenckor és délután ötkor is kellene egyeztetniük a feleknek, igaz a hétvégén nem, ám ez már pénteken és hétfő reggel is elmaradt.

Mint ismert, 1953-ban tűzszünettel „ért véget” a koreai háború, ám jogilag a mai napig tart, mivel nem született béke. A rutinszerű kommunikáció is éppen ezért, a tűzszünet biztosítása miatt elengedhetetlen.

Figyelemmel kísérjük a helyzetet, és eközben a kormány felülvizsgálja, hogy hogyan reagáljon az északi lépésre. A hivatalos álláspont kiadása nem fog sokáig tartani

 – fogalmazott Koo Byoung-Sam, a védelmi minisztérium szóvivője.

Noha azt egyelőre nem tudni, hogy Phenjan miért nem reagált a hívásokra, de fennáll annak is a lehetősége, hogy az északi vezetés mindezt egyfajta tiltakozásként használja Dél-Korea és az Egyesült Államok közös hadgyakorlatai ellen – erre már korábban is volt példa.

Ugyanakkor az a lehetőség is felmerült, hogy egy nemrég közzétett jelentés ellen kíván így tiltakozni Phenjan, amely az észak-koreai emberi jogok hiányáról szól.

Azonban már a múltban is előfordult, hogy Phenjan nem válaszolt a hívásokra, általában technikai okokra hivatkozva. Tavaly júniusban például a heves esőzések okoztak műszaki hibát a kevésbé fejlett északon. Sőt 2021-ben lényegében teljesen helyre kellett állítani a forródrótot, miután Phenjant bíráló szöuli aktivisták röplapkampánya miatt Észak-Korea egy évre megszakította a kommunikációs csatornát.

A két ország között a viszony az utóbbi időben ismét feszültté vált, az észak-koreai állami média pedig szombaton bejelentette, hogy a kommunista állam hadserege újabb tesztet hajtott végre egy nukleáris célokra alkalmas, vízfelszín alatt támadó drónnal.

Észak-Korea hónapok óta rendszeresen tesztel különböző fegyvereket, és az elmúlt hetekben fokozta tevékenységét válaszul a közös amerikai–dél-koreai hadgyakorlatokra, amelyeket Phenjan többször élesen bírált és háborús készülődésnek minősített.

Borítókép: az észak-koreai kormány által 2023. március 17-én közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára figyeli, amint egy Hvaszong–17-es interkontinentális ballisztikus rakétát lőnek ki a phenjani nemzetközi repülőtérről március 16-án (Forrás: MTI/AP/KCNA/KNS)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.