A Roszatom paksi projektjét támadja az ukrán kormányfő

Az Európai Unióhoz intézett ukrán jegyzék szerint felül kell vizsgálni az orosz nukleáris energetikai konszern magyarországi atomreaktor-építési projektjét.

Magyar Nemzet
2023. 06. 08. 23:16
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Roszatom a Putyin-rezsim része, támogatja az orosz terrorcselekményeket, és veszélyezteti a nukleáris létesítményeket – közölte Denisz Smihal ukrán kormányfő a Telegramon. Úgy fogalmazott, arra számítanak, hogy felülvizsgálják a magyarországi nukleáris reaktorok építési projektjének Roszatom általi megvalósításáról szóló előzetes döntést. A kérdést már felvetették a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanácsának szerdai, Párizsban tartott miniszteri szintű értekezletén is.  

A kahovkai vízerőmű katasztrófája és a zaporizzsjai atomerőmű orosz elfoglalása fényében az ilyen döntések szürreálisnak tűnnek

 – hangsúlyozta Smihal, aki szerint szigorítani kell az Oroszország elleni szankciókat, különösen olyan területeken, mint az atomenergia. A Roszatom vezérigazgatója a Paks II. építésének megkezdését korábban 2024-re jelentette be. 

A Budapesttől mintegy 100 kilométerre délre, a Duna-parton épült létesítményben jelenleg négy VVER-440-es reaktoros erőmű üzemel, és folynak a Roszatom által tervezett két új reaktor megépítésének előkészületei. A két új reaktor üzembe állításával az atomerőmű kapacitása a jelenlegi 2000 megawattról 4400 megawattra nőhet.

A beruházással kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő délelőtt, a Roszatom vezérigazgatójával, Alekszej Lihacsovval folytatott megbeszélését követően kiemelte, hogy az atomerőmű megépítése hatalmas előrelépés lenne környezetvédelmi szempontból is, ugyanis éves szinten 17 millió tonnával csökkenne az energiaszektorból származó szén-dioxid-kibocsátás. Elmondta, hogy mind a Roszatom, mind pedig a magyar kormány egyetért abban, hogy az új paksi blokkoknak már a következő évtized elején meg kell kezdeniük a termelést, ezzel is segítve a rezsicsökkentés fenntartását.

Borítókép: Denisz Smihal ukrán miniszterelnök sajtóértekezletet tart az EU–Ukrajna Társulási Tanács nyolcadik ülését követően Brüsszelben 2022. szeptember 5-én (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.