Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerdán Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel találkozott, aki a koreai háború lezárásának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre érkezett Phenjanba.
Katonai kérdésekről tárgyalt az észak-koreai államfő és az orosz védelmi miniszter
Az orosz védelmi minisztérium szerint a látogatás a két ország katonai együttműködését erősíti.

Kim Dzsong Un és Szergej Sojgu katonai kérdésekről tárgyalt, ezen belül a két ország védelmével és biztonságával kapcsolatos témákat érintettek, továbbá a regionális és nemzetközi biztonsággal összefüggő nézeteiket egyeztették az észak-koreai állami műsorszolgáltató csütörtöki jelentése szerint.
A találkozón Sojgu átadta az észak-koreai vezetőnek Vlagyimir Putyin orosz elnök „meleg és baráti levelét” − közölte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.
A KCNA beszámolója szerint Kim Dzsong Un elvitte Sojgut az ország legújabb fegyvereit felvonultató kiállításra is. Az erről készült fotókon az látható, amint rakéták mellett sétálnak.
Az orosz védelmi minisztérium Sojgu elutazása előtt kiadott közleményében arról számolt be, hogy Sojgu látogatását a kétoldalú együttműködésben fontos eseménynek tartják, amely a két ország katonai együttműködését is erősíti.
Borítókép: Az Észak-Korea hivatalos Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) által július 27-én közzétett képen, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (k) a Kínai Kommunista Párt tagjával, Li Hongzhonggal és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel vesz részt a koreai felszabadító háború győzelmének 70. évfordulóján tartott ünnepségen a phenjani Ryugyong Chung Ju-yung Gimnáziumban. (Fotó: KCNA VIA KNS / AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
New York: több halottja van a lövöldözésnek + videó
Négy ember, köztük egy 36 éves rendőr is életét vesztette, mielőtt a támadó öngyilkosságot követett el.

Látványintézkedések mögé bújik a mexikói kormány
A drogkartellek továbbra is akadálytalanul működnek.

Kiábrándultak a demokráciából az európaiak
A választók többsége nem hisz többé a rendszerben.

Brüsszel szankciókat akar kivetni Izraelre
Az Európai Bizottság javaslatot tett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
New York: több halottja van a lövöldözésnek + videó
Négy ember, köztük egy 36 éves rendőr is életét vesztette, mielőtt a támadó öngyilkosságot követett el.

Látványintézkedések mögé bújik a mexikói kormány
A drogkartellek továbbra is akadálytalanul működnek.

Kiábrándultak a demokráciából az európaiak
A választók többsége nem hisz többé a rendszerben.

Brüsszel szankciókat akar kivetni Izraelre
Az Európai Bizottság javaslatot tett.