Görögországgal bővült az eddig 12 országot magába foglaló Három tenger kezdeményezés országcsoport – számolt be szerda este a Hellas Journal. A görög hírportál közlése szerint a csoport bukaresti csúcstalálkozóján Katerina Szakellaropoulou köztársasági elnök is részt vett, aki üdvözölte a lépést. Beszédében rámutatott, most már nem három, hanem négy tenger között fekvő államokat foglal magába az országcsoport, nevezetesen az Adriai-, a Balti-, a Fekete- és az Égei-tenger között fekvőket. Kiemelte, Görögország csatlakozása a földrajzi helyzete miatt kulcsfontosságú, ugyanis új lehetőségeket kínál a kezdeményezés számára a közel-keleti és az észak-afrikai régióban.
Bővült a Három tenger kezdeményezés országcsoport
Görögország tagország, Moldova és Ukrajna pedig társult tagok lettek.

A Három tenger kezdeményezés bővítéséről mint sikerről nyilatkozott a csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón Andrzej Duda lengyel elnök.
Az államfő arról is beszámolt, hogy Moldova és Ukrajna társult tagja lett a csoportosulásnak. A lengyel elnök a közösségi oldalán kiemelte, a tagokon és a csatlakozó államokon túl az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Japán és uniós intézmények képviselői is részt vettek a csúcstalálkozón. „Ez mutatja az itt megvalósított együttműködés mértékét” – írta X-oldalára Andrzej Duda.
A Három tenger kezdeményezés különösen a közelmúltban bizonyította fontosságát, amikor láttuk, hogy szükség van minden általunk végrehajtott infrastrukturális projektre, valamint a felszerelések, ellátmányok és segélyek Ukrajnába történő szállításával
– fogalmazott a lengyel elnök.
Hozzátette: az Ukrajnának szánt segélyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a háborúban álló ország működni tudjon. Andrzej Duda tájékoztatása szerint az országcsoport 2018 és 2021 között több mint nyolcvanmilliárd eurót költött infrastrukturális projektre, melyekhez ha hozzáadjuk a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásokat, mintegy 117 milliárd euróról van szó – írta a wPolityce lengyel hírportál.
További Külföld híreink
A Három tenger kezdeményezés nyolcadik csúcstalálkozójára Novák Katalin köztársasági elnök is elutazott, aki arról adott hírt, hogy 2025-ben Magyarország ad otthont a soron következő találkozónak. Az MTI közlése szerint az államfő is üdvözölte Görögország csatlakozását, de ugyanilyen fontosnak tartja a nyugat-balkáni országok felkarolását a kezdeményezésen keresztül. A csúcstalálkozón részt vett továbbá Zuzana Caputová is: a szlovák elnök a napokban azt mondta, személyesen kíván tárgyalni Novák Katalinnal az illegális migráció kérdéséről. A Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál közlése szerint a találkozóra Bukarestben kerülhet sor.
Elsősorban arról, hogy mit lehet tenni a schengeni határ, azaz a magyar–szerb határ megerősítése érdekében, mivel ez az európai térségbe beáramló migráció kapuja
– sorolta a szlovák elnök, miről kíván tárgyalni magyar hivatali kollégájával.
A 2016-ban lengyel és horvát közreműködéssel létrejött Három tenger kezdeményezés célja, hogy párbeszédet alakítson ki a tagállamok között.
Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök (első sor, j8) a Három tenger kezdeményezés csúcstalálkozóján a bukaresti Cotroceni-palotában 2023. szeptember 6-án (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Macron a pofon után most egy újabb kínos szituációban az asszony miatt
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.

Durva pusztítást hozott a vihar + videó
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.

Itt a fordulat, Trump komoly üzenetet küldött Putyinnak
Trump durva állításokat tett az orosz elnökkel kapcsolatban.

Marine Le Pen az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult
Választási tilalmának eltörlése érdekében tett lépést Le Pen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Macron a pofon után most egy újabb kínos szituációban az asszony miatt
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.

Durva pusztítást hozott a vihar + videó
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.

Itt a fordulat, Trump komoly üzenetet küldött Putyinnak
Trump durva állításokat tett az orosz elnökkel kapcsolatban.

Marine Le Pen az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult
Választási tilalmának eltörlése érdekében tett lépést Le Pen.