A Hamász október 7-i támadását dicsőséges harcként értelmezik, hősies reakcióként az agresszív és népírtó izraeli politika ellen. De nemcsak Izraelt vonják felelősségre a múltban elszenvedett sérelmekért, hanem az Egyesült Államok, Európa és maga az olasz kormány is a gyűlölet középpontjába került. Egy kamion tetején kihangosítókkal felszerelt fiatal bevándorló dühödten kiabálta:
– Intézményesített rasszizmus áldozatai vagyunk Olaszországban, amely nap mint nap veszélybe tartja életük.
A politikusok és a sajtó sem maradt ki a támadások tüzéből.
– Míg Izrael bombákkal harcol, addig a politikusok és az újságírók hazugságokkal bombáznak
– skandálták a tüntetésen felvonuló migránsok.
Kedden Giorgia Meloni olasz kormányfő Izraelbe utazott, ahol Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel tárgyalt. A találkozón az olasz miniszterelnök hangsúlyozta, egy jobb világ megvalósításáért kell harcolni, hiszen mi mások vagyunk, mint a terroristák.
– A két hete történt támadás több mint háború, a terroristák célja a zsidó nép elüldözése a régióból. Az antiszemitizmust ma is elítéljük, ugyanúgy, ahogyan a múltban tettük. Izraelnek létjogosultsága van, biztonságot kell garantálnia népének
– mondta Meloni.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!