Hangsúlyozta, hogy idén eddig 4,8 milliárd köbméter földgáz érkezett Oroszországból Magyarországra, döntően a Török Áramlaton keresztül, illetve több mint három és fél millió tonna kőolajat is leszállítottak, ez az év végéig nagyjából 4,8-5 millió tonnára fog felmenni. Emellett zajlik a paksi bővítés, megkezdődött az építkezés a nemzetközi projekt részeként, a jelenleg zajló résfalazást például amerikai vállalat végzi.
Aláhúzta: az energetikai együttműködés kapcsán a helyzet áttekintése úgy végződött, hogy az ország energiaellátása biztonságban van, a magyar–orosz együttműködés ezt az energiabiztonságot szolgálja.
A miniszter végezetül kitért arra is, hogy Bulgária nemrégiben jelentősen megemelte az orosz földgázra vonatkozó tranzitdíjakat, amit ráadásul nem is jelzett előre hazánknak.
Először is szeretném világossá tenni, hogy Bulgáriának ez a döntése ellenséges lépés Magyarországgal és Szerbiával szemben, egy ilyen lépéssel veszélybe lehet sodorni más országok energiaellátásának biztonságát
− szögezte le.
Majd rámutatott, hogy a földgázszállítás nem áll szankciók hatálya alatt az Európai Unióban, és a bolgár miniszterelnök érvelése így hiteltelen, s minden alapot nélkülöz, az intézkedés pedig teljesen ellentétes az európai szolidaritással, ráadásul sértheti a közösségi szabályokat is a vámok kivetésével, az áruk szabad mozgásával kapcsolatban.
Illetve tudatta, hogy többször is beszélt ez ügyben az ugyancsak Pekingben tartózkodó Sinisa Mali szerb miniszterelnök-helyettessel, akivel megegyeztek a lépések jövőbeli egyeztetésében.
Hamarosan a két kormánynak egy közös állásfoglalása nyilvánosságra is fog kerülni, és nem hagyjuk válasz nélkül ezt az ellenséges bolgár lépést
− jelentette ki.
Kiemelte: a téma Vlagyimir Putyinnal is szóba került, aki a Gazprom vezérigazgatójához hasonlóan arról biztosította, hogy le fogják szállítani Magyarországnak a szerződések szerinti földgázmennyiséget.
Ezt megerősítette a miniszterelnök-helyettes, aki az energiakérdésekért felel, és világossá tette Putyin elnök is, hogy a Magyarország irányába fennálló szerződéses kötelezettségeiket teljesítik − mondta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!