„Anyu, nem hiszem, hogy én ezt túlélem”: újabb kárpátaljai magyar halt meg

Önként jelentkezett katonának, két gyermeke gyászolja.

Forrás: Kiszó, Facebook2023. 11. 11. 15:13
Rákosi István kárpátaljai magyar katona temetése. Forrás: Facebook/Babják Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A harmincnegyedik hősi halott katona hozzátartozói kaptak támogatást a magyar kormánytól, tehát legalább ennyi magyar származású halottja van már az ukrajnai háborúnak – derült ki a Kárpáti Igaz Szó tudósításából. Babják Zoltán, Beregszász polgármestere még október végén jelentette be a gyászhírt, hogy az 1981-es születésű, a beregszászi Különtanya egyik lakosa, Rákosi István Donyeck megyében vesztette életét az ellenséggel vívott harc során. A férfi egyúttal az első roma nemzetiségű a kistérségben, aki életét áldozta a háborúban.

A Kárpáti Igaz Szó tudósításából kiderül, Rákosi Istvánt édesanyja, testvére, párja és két kiskorú gyermeke, a 15 éves Erzsébet és a hatéves Bécike gyászolja.

Anyu, nem hiszem, hogy én ezt túlélem, mert repülnek a rakéták a fejünk felett, folyamatosan lőnek

– idézte a kárpátaljai magyar lap a könnyeivel küszködő édesanyát. – Azt hiszem, érezte, hogy meg fog halni, azért is hívott fel, hogy még egyszer beszélhessünk. Nemsokára kaptuk is a hírt, hogy életét vesztette – idézték. 

Özvegye úgy emlékezett rá, mint nagyon jó társra és édesapára, aki rengeteget dolgozott és mindent megtett a családjáért. Az is kiderült, hogy a férfi önként jelentkezett katonának. 

Mai napig fel nem foghatom, miért döntött úgy, hogy önként jelentkezik katonának, hiszen tudta, hogy meg is halhat, és bennünket itt hagy. Sajnos ez meg is történt

– árulta el gyászoló párja.

Mindennapos temetések

Ahogyan egész Ukrajnában, úgy Kárpátalján is szinte mindennaposak a temetések. November elején súlyos támadás érte a munkácsi 128. dandárt, azt egyelőre nem tudni, hogy a rakétacsapásnak van-e magyar áldozata.

Ukrajnában a háborús veszteségek szigorú államtitoknak számítanak, amiről hivatalos információt csak ritkán hoznak nyilvánosságra. Aki a szabályt bármilyen módon – akár egy közösségi médiás bejegyzéssel vagy hozzászólással – megszegi, börtönbüntetésre számíthat. Hivatalos adat híján természetesen régiókra vagy nemzetiségekre vonatkozóan sincsenek statisztikák. 

Így arról sem lehet tudni, hogy eddig hány kárpátaljai, azon belül is hány magyar áldozta életét. 

Becslés alapja lehet, hogy a magyar kormány anyagi támogatást nyújt minden kárpátaljai magyar hősi halott hozzátartozóinak: erre eddig 34 alkalommal került sor.

Borítókép: Rákosi István temetése (Forrás: Facebook/Babják Zoltán)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.