Több mint egy napjukba került a tűzoltóknak a nyílt tűz eloltása. Óriási károk keletkeztek a szentpétervári tűzben – számolt be a TASZSZ Telegram csatornáján.
Borzalmas felvételek a gigatűz elől menekülő emberekről
Több mint egy napjukba került a tűzoltóknak a nyílt tűz eloltása. A károk óriásiak.

További Külföld híreink
Nyomozók dolgoznak a szentpétervári tűz helyszínén, látható a RIA Novosztyi orosz hírügynökség felvételein.
A nyomozó bizottság azt közölte, hogy hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás a szentpétervári raktártűz után. A RIA Novosztyit arról tájékoztatták az illetékesek, hogy a Wildberriesnek nem voltak meg a szükséges engedélyei a telephely üzemeltetéséhez.
A Wildberries ugyanakkor tagadta, hogy a Szentpéterváron leégett raktárnak nem voltak meg a megfelelő engedélyei.
A Wildberries két héten belül új elosztóközpontot nyit Szentpéterváron – közölte a vállalat a RIA Novosztyival.
A kár mértéke meghaladja a tízmilliárd rubelt a beszámolók szerint, egyes portálok szerint akár a húszmilliárdot is elérheti az összeg.
Közben a közösségi oldalakra borzalmas felvételek kerültek fel a pusztító tűz elől menekülő emberekről.
Borítókép: Menekülnek a dolgozók a szentpétervári raktártűz elől (Forrás: YouTube)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor meghívására Budapestre látogathat Matteo Salvini
A miniszterelnök korábban több alkalommal is határozottan kiállt olasz kollégája mellett.

Ennyi volt, már a közeli világvárosban is betiltották az elektromos rollereket
Párizs, Madrid és Prága példáját követi.

Szijjártó Péter helyre tette az újságírót
A tárcavezető szerint minden országnak szuverén joga dönteni az energiaellátásáról.

Magyarország nem enged: addig nincs uniós támogatás, amíg nem jön az olaj
Budapest az energiaellátás biztonságát és a nemzeti érdekeket hangsúlyozza.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor meghívására Budapestre látogathat Matteo Salvini
A miniszterelnök korábban több alkalommal is határozottan kiállt olasz kollégája mellett.

Ennyi volt, már a közeli világvárosban is betiltották az elektromos rollereket
Párizs, Madrid és Prága példáját követi.

Szijjártó Péter helyre tette az újságírót
A tárcavezető szerint minden országnak szuverén joga dönteni az energiaellátásáról.

Magyarország nem enged: addig nincs uniós támogatás, amíg nem jön az olaj
Budapest az energiaellátás biztonságát és a nemzeti érdekeket hangsúlyozza.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!