A Hamász palesztin iszlamista szervezet katonai szárnya szombaton bejelentette, hogy késlelteti a Gázai övezetben fogva tartott túszok második csoportjának szombatra tervezett átadását, amíg Izrael nem teljesíti az előző nap életbe lépett megállapodást.
Az Ezzedin al-Kasszám Brigádok egyebek mellett azt követelik, hogy humanitárius segélyt szállító teherautók léphessenek be a Gázai övezet északi részébe, és tartsák tiszteletben a túszokért cserébe szabadlábra helyezendő palesztin foglyok kiválasztásának kritériumait – áll a szervezet közleményében.
A Hamász szóvivője szerint összesen 340 segélyszállító teherautó lépett be a Gázai övezetbe péntek óta, ebből hatvanöt jutott el az övezet északi részébe, azaz kevesebb mint a fele annak, amiben Izraellel megállapodtak.
Izraeli vezetők arról tájékoztatták az AFP francia hírügynökséget, hogy a túszokat még nem adták át a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának, amelynek át kell őket adnia Izraelnek.
Joav Galant izraeli védelmi miniszter a Gázai övezetbe tett szombati utazásakor kijelentette: az izraeli katonák mindaddig nem hagyják el a palesztin területet, amíg az iszlamisták által fogva tartott valamennyi túsz ki nem szabadul. A hadsereg továbbra is nyomást gyakorol a Hamászra, minden további tárgyalást „tűz alatt” folytatnak.
Az izraeli televízió 13. csatornája biztonsági illetékesekre hivatkozva közölte, hogy az izraeli hadsereg kész folytatni a katonai műveleteket a Gázai övezetben, ha a Hamász helyi idő szerint éjfélig (közép-európai idő szerint 23 óráig) nem adja át a túszok második csoportját.
A foglyok mindkét oldalról történő szabadon bocsátásának késedelme után az akadályokat a két féllel folytatott katari–egyiptomi kommunikáció elhárította, és ma este 39 palesztin civilt szabadon engednek cserébe hét külföldi mellett 13 izraeli fogoly szabadon bocsátásáért Gázából
− írta Katar külügyminisztere az X közösségi oldalon.
Pénteken, az iszlamista palesztin szervezet és Izraeli között háború fegyverszünetének első napján huszonnégy túsz, közöttük tizenhárom izraeli szabadult ki harminckilenc Izrael által bebörtönzött palesztin szabadlábra helyezéséért cserébe.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!