A Rosszija1 tudósítása szerint Kennedy elnök meglehetősen bizalmatlan volt a külügyminisztériummal, a hadsereggel és a CIA-val szemben, ezért egy nem hivatalos csatornán keresztül titkos levelezést folytatott Hruscsovval. Mindketten személyesen élték át a második világháború borzalmait, és felismerték az egyetemes nukleáris megsemmisítés veszélyeit, keresték a tárgyalási lehetőséget.
1963. június 10-én az amerikai elnök a washingtoni egyetemen tartott híres „békebeszédében” a hallgatókhoz szólt, és a hidegháború befejezését javasolta.
„Gondoljuk át a Szovjetunióval szembeni hozzáállásunkat” – hangsúlyozta J. F. Kennedy. Szónoklatában az elnök a Szovjetunió második világháborúban elszenvedett veszteségeire utalva elmondta: „Egyetlen nemzet sem szenvedett többet, mint a Szovjetunió a második világháború során. Legalább húszmillióan vesztették életüket.”
Hruscsov ezután azonnal reagált az amerikai vezető beszédére a központi szovjet sajtó hasábjain.
Kennedy elnök beszédében megjelenik annak megértése, hogy a fegyverkezési verseny, a hatalmas mennyiségű atomfegyverek felhalmozása következtében a világot, beleértve az Amerikai Egyesült Államokat is, valódi veszély fenyegeti. Helyesen mondja, hogy a jelenlegi körülmények között értelmetlen egy világháború, mivel az óhatatlanul hatalmas emberi áldozatokkal járna.
A magányos gyilkos
A gyilkosságot követően újabb kódolt távirat érkezett Dobrynintől, váratlan fordulatról számolt be az ügyben. Őrizetbe vették a 24 éves volt tengerészgyalogos Lee Harvey Oswaldot. Az amerikai sajtó orosz nyomra mutatott rá az életrajzában, amit a nagykövet meg is erősített.
„A nagykövetség konzuli osztályának ellenőrzése megállapította, hogy Oswald valóban több évig Minszkben élt, ahol feleségül vette az 1941-ben született Marina Ivanovna Prusakova szovjet állampolgárt.”
Hruscsov négy nappal azután kapta meg a Kennedy-gyilkosságot vizsgáló elnöki vizsgálóbizottság jelentésének másolatát, hogy maga a jelentés Johnson elnök asztalára került. A szovjet vezető nem fogadta el a hivatalos verziót. Drew Pironnak, a befolyásos amerikai Washington Carousel című kiadvány rovatvezetőjének még 1964 májusában adott interjújában kifejtette, hogy miért:
Lehetetlen, hogy egy ilyen bűncselekményt egyedül kövessenek el. Ez túl bonyolult bűncselekmény Lee Oswald értelmi képességeinek. Egy egész csoport dolgozott ezen, egy speciálisan kiagyalt terv szerint.
A szovjet vezető hozzátette, hogy véleménye szerint „Kennedy lényegében ellenségei áldozatává vált. És ahogy nekem tűnik, Warren (az ügy vizsgálatára alapított bizottság vezetője – a szerk.) ezt nem fogja tudni kivizsgálni”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!