Kína és Oroszország kész megvédeni egymás érdekeit és közösen néznek szembe a geopolitikai változások közepette felmerülő kihívásokkal – áll a szövetségesek kormányfőinek találkozóját követően kiadott közös közleményben. Li Csiang kínai miniszterelnök Pekingben fogadta Mihail Misusztyin orosz kormányfőt, ahol a felek megerősítették kétoldalú kapcsolataikat és hangsúlyozták, a viszonyt nem befolyásolja semmilyen harmadik fél beavatkozása. A közlemény szerint Oroszország továbbra is támogatja az egy Kína politikáját és ellenzi Tajvan függetlenségének minden formáját.
Misusztyin kétnapos kínai látogatása alkalmával Hszi Csin-ping elnökkel is egyeztetett.
A két ország szoros kapcsolatai mindkét nép alapvető érdekein alapulnak – jelentette ki a kínai elnök az állami televízió közlése szerint, hangsúlyozva, hogy Pekingnek és Moszkvának el kell mélyítenie az együttműködést a gazdaság, a kereskedelem, az energia, a hálózatok és egyéb kapcsolatok terén.
A már idézett közlemény kitér arra is, hogy a felek a különböző nemzetközi szervezetekben is szorosan együttműködve lépnek fel, külön kiemelve a BRICS-et, a Sanghaji Együttműködés Szervezetét (SCO), valamint az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködést. A BRICS hamarosan hat taggal bővül, köztük Iránnal, Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel.
Borítókép: Li Csiang kínai (j) és Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök egy dokumentum aláírásán Pekingben 2023. decemebr 19-én (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Dmitrij Asztahov)