Semmi új nincs abban, ha egy európai állam vezetője kivonul a döntéshozatalból

De Gaulle tábornok is rendszeresen megtette, hogy hazája érdekeit védje.

Brüsszel, 2019. február 6. Írország és az Európai Unió zászlói Leo Varadkar ír miniszterelnöknek a brit EU-tagság megszûnésérõl (Brexit) tartott brüsszeli tárgyalásai idején, 2019. február 6-án. Theresa May brit miniszterelnök elõzõ napi kijelentése szerint London nem fogja megengedni, hogy Észak-Írország és az Ír Köztársaság között ismét a múltat felidézõ határellenõrzési rendszer alakuljon ki a brit EU-tagság megszûnése után. MTI/EPA/Olivier Hoslet Fotó: Olivier Hoslet

Orbán Viktor miniszterelnök hetek óta jelezte: hiba Ukrajnát azzal kecsegtetni, hogy gyorsítósávon csatlakozhat az unióhoz, hiszen az országnak jelenleg nem ismertek a valós határai, a lélekszáma, és jelenleg egy öldöklő háborúban áll, ezért rossz döntés az uniós tagsággal bátorítani az országot, hogy harcoljon tovább. 

Érvei azonban süket fülekre találtak az európai vezetőknél, ezért a magyar miniszterelnök a legutóbbi uniós csúcson egyszerűen elhagyta a termet, ahol kollégái végül egyhangúan meghozhattak egy rossz döntést, emlékeztet a Bennfentes. Kiemelik: 

ezzel a magyar miniszterelnök vétó nélkül vonult ki a döntéshozatalból, vagyis azokra hagyta a döntést, akik mindenképpen meg akarták nyitni a csatlakozási tárgyalásokat, és vállalják ennek következményeit is.

Mivel a kormányfő előre jelezte aggályait, és nem is volt e rossz döntés részese, azt is elmondta, a hibás döntés következményeit a jövőben sem terhelhetik Magyarországra. 

A Bennfentes arra is felhívja a figyelmet, hogy Charles de Gaulle, Franciaország legendás elnöke és megmentője többször is élt azzal, hogy elhagyta a döntéshozó testületeket, amikor hazájának érdekeit semmibe vette a többi európai állam vagy az Egyesült Államok. De akkor sem remegett meg a keze, ha a britek csatlakozási kérelméről volt szó, vétózott 1963-ban és 1967-ben is.

Ezzel kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász korábban elmondta lapunknak, hogy már 1966-ban „egyhangúsági válság” alakult ki a tanácson belüli szavazási eljárások során, ugyanis már ekkor – egyes területeken – az egyhangú döntéshozatalra vonatkozó szabályt a minősített többségi szavazásra akarták felváltani. 

De Gaulle elnök Franciaországa markánsan kifogásolt számos bizottsági javaslatot, például a közös agrárpolitika finanszírozása kapcsán, ezért a franciák nem jelentek meg a fontosabb üléseken (ez volt az „üres székek” politikája).

Végül a luxemburgi kompromisszumban rendezték ezt a vitát, amely kimondta, hogy ha egy vagy több tagállam alapvető érdeke forog kockán, a tanács tagjai a kölcsönös érdekek mentén kötelesek egy konszenzusos megoldásra törekedni az uniós viták során (ez úgy is mondható, hogy a nemzetállami álláspontokat lehetőség szerint figyelembe kell venni).

Az alapító szerződések legutóbbi módosításaként, a 2009-ben hatályba lépett lisszaboni szerződés növelte azon szakpolitikai területek számát, amelyekre a tanács minősített többségi szavazása vonatkozik (ez lényegében vétógyengítést jelentett). Ifj. Lomnici Zoltán kiemelte:

Mindezek a folyamatok a közösség föderalizálásának irányába mutató lépésekként is értelmezhetők. 

„Ugyanakkor korlátozott számban, de egyes érzékenynek számító szakpolitikai területeken továbbra is egyhangú szavazás szükséges: így az adózásnál; a szociális biztonság vagy szociális védelem területén; új uniós tagállamok csatlakozásánál; a közös kül- és biztonságpolitika kereteinél, beleértve a közös biztonság- és védelempolitikát; továbbá az operatív rendőrségi együttműködésnél a tagállamok között” − húzta alá az alkotmányjogász.

Az európai »vétóhagyomány« egyik legmarkánsabb példája az volt, amikor 1963-ban De Gaulle francia államfő megvétózta Nagy-Britannia csatlakozását az Európai Gazdasági Közösséghez, ugyanis hiányolta a szükséges politikai akaratot a brit vezetésből ahhoz, hogy az ország egy erős Európa része legyen. Az uniós bővítés elleni vétók további példája volt, hogy 2008 decemberében Szlovénia blokkolta a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal a két állam közötti határvita miatt, a horvátok végül 2013-ban csatlakoztak az EU-hoz 

− zárta szavait ifj. Lomnici.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)