A Bennfentes arra is felhívja a figyelmet, hogy Charles de Gaulle, Franciaország legendás elnöke és megmentője többször is élt azzal, hogy elhagyta a döntéshozó testületeket, amikor hazájának érdekeit semmibe vette a többi európai állam vagy az Egyesült Államok. De akkor sem remegett meg a keze, ha a britek csatlakozási kérelméről volt szó, vétózott 1963-ban és 1967-ben is.
Ezzel kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász korábban elmondta lapunknak, hogy már 1966-ban „egyhangúsági válság” alakult ki a tanácson belüli szavazási eljárások során, ugyanis már ekkor – egyes területeken – az egyhangú döntéshozatalra vonatkozó szabályt a minősített többségi szavazásra akarták felváltani.
De Gaulle elnök Franciaországa markánsan kifogásolt számos bizottsági javaslatot, például a közös agrárpolitika finanszírozása kapcsán, ezért a franciák nem jelentek meg a fontosabb üléseken (ez volt az „üres székek” politikája).
Végül a luxemburgi kompromisszumban rendezték ezt a vitát, amely kimondta, hogy ha egy vagy több tagállam alapvető érdeke forog kockán, a tanács tagjai a kölcsönös érdekek mentén kötelesek egy konszenzusos megoldásra törekedni az uniós viták során (ez úgy is mondható, hogy a nemzetállami álláspontokat lehetőség szerint figyelembe kell venni).
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!