Tervek szerint London és Washington közösen lépnének fel a vörös-tengeri helyzet normalizálása érdekében. Azt sem tartják kizártnak, hogy jemeni szárazföldi célpontok ellen indítanának támadásokat. Amennyiben erre sor kerül, minden bizonnyal egy újabb háborúhoz vezetne – erre utalnak legalábbis Abdulmalik al-Húszi húszi vezető szavai, aki közölte, célba veszik a Vörös-tengeren állomásozó amerikai hadihajókat, ha országuk ellen támadást intéznek.
Az amerikaiak után Irán is hadihajót küldött a Vörös-tengerre
A húszik közölték, ha jemeni célpontokat támadnak az amerikaiak, válaszcsapásokkal kell számolniuk.

További Külföld híreink
Az elmúlt hónapokban legalább húsz alkalommal támadták a húszik a tengeren áthaladó hajókat, több szállítmányozási cég fel is függesztette az útvonal használatát. Az összecsapások mértéke azonban egyre inkább fokozódik: a The Guardian brit napilap cikkében emlékeztetett, vasárnap az Egyesült Államok közlése szerint három húszi hajót sikerült elsüllyeszteni, mely során tíz lázadó életét vesztette.
A Teherán által támogatott húszik azonban azt közölték, addig fognak folytatódni a támadások, amíg Izrael be nem engedi a Gázai övezetbe a humanitárius segélyeket.
A Vörös-tenger fontos útvonala a világkereskedelemnek, statisztikai adatok szerint a szállítmányozás 12 százalékát bonyolítják le azon.
Borítókép: A cseppfolyósított földgázt szállító ADAM teherhajó halad a Szuezi-csatornában az egyiptomi Iszmáilijánál 2023. december 22-én (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Hoszam)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!