Ahogy arról lapunk a Tűzfalcsoport alapján szintén beszámolt, Daniel Freund önéletrajza szerint az európai ifjúsági Nagy Károly-díj 2011. évi nemzeti díjazottja és ez az egyetlen kitüntetés, amelyet európai parlamenti önéletrajzában a „kitüntetések” kategória alatt feltüntet.
Egyre mélyebben a hazugságspirálban Daniel Freund
Össze-vissza beszél a politikus.

Saját honlapján azonban már másként fogalmaz, hívja fel rá a figyelmet a Tűzfalcsoport. Ott arról ír, hogy „Diáktársaimmal együtt egy európai napilap – az European Daily – projektjét hoztuk létre, amellyel jelöltek minket a Nagy Károly Ifjúsági Díjra.” A Linkedin-profilja is ezt tartalmazza.
A Tűzfalcsoport a kitüntetésről szóló elemzésében bemutatta a díj egyik alapítójának, Peter Mennicken náci múltját, illetve súlyosan terhelt politikusi pályafutását. De arról is beszámoltak, hogy náci és kommunista múlttal rendelkező személyek is megkapták a díjat.
Ezt követően Daniel Freund cáfolta X-bejegyzésben, hogy megkapta volna az Európai Nagy Károly-díjat, amit persze mi nem is állítottunk.
A Nagy Károly-díj európai és nemzeti győzteseiről ugyanakkor a kitüntetés hivatalos honlapján listát vezetnek, aminek, ha a 2011-re vonatkozó fejezetét megnézzük,
nem találjuk rajta sem Daniel Freundot, sem a European Daily napilap projektjét.
A kérdés ezek után már csak az, hogy a kitüntetés hivatalos oldala vagy a zöld EP-képviselő állít valótlant?
Borítókép: Daniel Freund (Forrás: Facebook / Daniel Freund)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
„Ukrajna harca Európa harca” – Magyar Péterék pártcsaládja gyors uniós integrációt követel
A néppártot nem érdekli az ukrán korrupció.

Újra megtámadták az ukránok a Barátság kőolajvezetéket
Tatárföldön egy stratégiai jelentőségű olajvezeték is találatot kapott.

Elképesztő javaslat: Weber európai fiatalokat küldene Ukrajnába
Az Európai Néppárt elnöke arról beszélt, hogy egy közös zászló alatt vonuló európai hadseregre van szükség.

Hatalmas botrány Amerikában: bíróság elé kerülnek a kiskorúakon végzett nemátalakító műtétek ügyei
Két nagy visszhangot kiváltó per indulhat 2027-ben az Egyesült Államokban a tinédzserkorban elvégzett beavatkozások miatt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
„Ukrajna harca Európa harca” – Magyar Péterék pártcsaládja gyors uniós integrációt követel
A néppártot nem érdekli az ukrán korrupció.

Újra megtámadták az ukránok a Barátság kőolajvezetéket
Tatárföldön egy stratégiai jelentőségű olajvezeték is találatot kapott.

Elképesztő javaslat: Weber európai fiatalokat küldene Ukrajnába
Az Európai Néppárt elnöke arról beszélt, hogy egy közös zászló alatt vonuló európai hadseregre van szükség.

Hatalmas botrány Amerikában: bíróság elé kerülnek a kiskorúakon végzett nemátalakító műtétek ügyei
Két nagy visszhangot kiváltó per indulhat 2027-ben az Egyesült Államokban a tinédzserkorban elvégzett beavatkozások miatt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!