Mintegy kétezer ember gyűlt össze Karacsiban alig két héttel a parlamenti választások előtt, hogy a volt miniszterelnököt, Imrán Hánt és pártját, a PTI-t (Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért) támogassa.
Könnygázzal oszlatták a tüntetőket
Imrán Hán volt miniszterelnök hívei az utcára vonultak, a pakisztáni rendőrségnek könnygázt kellett bevetnie a fővárosban, Karacsiban. Az ázsiai országban két hét múlva tartják a választásokat.

Hán neve nem szerepel a szavazólapokon a február 8-i választáson, mert a nyáron hároméves börtönbüntetésre ítélték a hivatali ideje alatt elfogadott ajándékok eltitkolása miatt. Az ítélet egyúttal öt évre eltiltotta Hánt a politikai szerepvállalástól.
A volt miniszterelnök támogatottsága ennek ellenére jelentős. Hán szerint az ellene indított bírósági eljárások célja az volt, hogy a szavazás előtt háttérbe szorítsák.
A pakisztáni hatóságok betiltották a PTI gyűléseit, elvették a párt jelképét, és több tucat jelöltet kizártak az indulásból – mutat rá a Radio Free Europe. Jogvédő csoportok arra figyelmeztettek, hogy a választások nem lesznek hitelesek, és a katonaságot azzal vádolják, hogy megpróbálja befolyásolni a szavazást.
Sadzsid Sziddozai rendőrfelügyelő szerint Hán pártjának hívei a hatóságok engedélye nélkül szervezték meg a gyűlést, és elzárták az utat. Sziddozai megerősítette, hogy könnygázt használtak – írja az Independent brit napilap.
Amikor a rendőrség tisztviselői megpróbáltak tárgyalni, rábeszélni őket, hogy ne zárják el az utat, megtámadták a rendőröket. Ennek következtében öt rendőrtiszt, köztük egy rendőrnő megsérült. Az egyik sebesült kritikus állapotban van
– tájékoztatott a rendőrfelügyelő.
Az AFP helyszínen lévő tudósítója szerint húsz-harminc embert tartóztathattak le.
Borítókép: Imran Hán volt pakisztáni miniszterelnök pártjának, a Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) támogatói összecsapnak a rendőrökkel a tüntetésükön, amelyen előre hozott választások kiírását követelik Karacsiban 2022. május 25-én (Fotó: MTI/EPA/Sahzaib Akber)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Moszkvától Brüsszelen át Kijevig ismét felbolydult a diplomáciai tér
Íme a szerdai nap legfontosabb külpolitikai hírei.

Medvegyev: Félőrült vénasszonyok vezetik Európát
Az orosz politikus csípős üzenettel támadta az EU-t.

Václav Klaus: Brüsszel megtestesítőjévé vált mindannak, amivel egy európai demokratának szembe kell szállnia
Az Európai Unió intézményrendszere olyan irányba fejlődött, amely aláássa a nemzetállamokat és a piacgazdaság alapelveit – fogalmazott Václav Klaus.

Katonai szolgálat: Olaszország is lép
A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Moszkvától Brüsszelen át Kijevig ismét felbolydult a diplomáciai tér
Íme a szerdai nap legfontosabb külpolitikai hírei.

Medvegyev: Félőrült vénasszonyok vezetik Európát
Az orosz politikus csípős üzenettel támadta az EU-t.

Václav Klaus: Brüsszel megtestesítőjévé vált mindannak, amivel egy európai demokratának szembe kell szállnia
Az Európai Unió intézményrendszere olyan irányba fejlődött, amely aláássa a nemzetállamokat és a piacgazdaság alapelveit – fogalmazott Václav Klaus.

Katonai szolgálat: Olaszország is lép
A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!