Könnygázzal oszlatták a tüntetőket
A volt miniszterelnök támogatói demonstráltak.
A volt miniszterelnök támogatói demonstráltak.

A politikus ellen februárban adtak ki elfogatóparancsot pénzmosás és értékes állami ajándékok eltulajdonításának vádjával.

A merénylet megszervezésével utódját és kinevezettjeit gyanúsítja.

A volt pakisztáni kormányfőt csütörtökön egy politikai rendezvényen lőtte meg egy fegyveres támadó.

A korábbi kormányfőt egy kampányeseményen többször lábon lőtték, állapota stabil.

Imran Hán leváltása óta sorra szervezi a tömegmegmozdulásokat, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra.

Imran Hán azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy összeesküvést szőtt vele és kormányával szemben.

Imrán Hán miniszterelnök szerint Washington áll a személye megbuktatására irányuló törekvések mögött.

Nem példa nélküli, hogy a sportvilág bajnokai olykor a politikában is nagyon magasra jutnak.

Az első tömeges ellenzéki megmozdulásról van szó azóta, hogy Hán pártja, a Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) nyerte a 2018 júliusi választásokat.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

„Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek.”

Céljuk a rendszer felforgatása.

Ezt Ukrajnáért nem szabad kockára tenni.

A holland szerint van, ami a trófeáknál is fontosabb Liverpoolban.

Miközben a 21 Kutatóközpont vezetője a Nézőpont Intézet első emberével vitázott többször is elmondta, hogy a felmérések tükrében simán nyerhet a Fidesz.

Mark Rutte az ukrán parlamentben szólalt fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.