Giorgia Meloni a labdarúgásból vett hasonlatot használva úgy vélte, hogy egyesek néhány hónappal ezelőttig Magyarországot és Lengyelországot a másodosztályba sorolták.
Giorgia Meloni: Magyarországot és Lengyelországot nem lehet másodosztályúként kezelni Európában
Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke a római parlament felsőházában beszélt a csütörtökön kezdődő uniós csúcs előtt. Kifejtette, hogy ha az Európai Unió egyes országait alacsonyabb rendűnek tekintik, az gyengíti a kontinenst. Szót ejtett Magyarországról, Lengyelországról, az orosz–ukrán és az izraeli háborúról, továbbá az európai gazdákról is.

Csak azután Lengyelország kormányt váltott, és az első osztályba lépett elő. Ez azt jelenti, hogy szerintetek azokat a nemzeteket kell elszigetelni, amelyeknek kormányai nem felelnek meg a ti nézeteiteknek. Ez elhibázott külpolitikai olvasat. Én másként cselekszem, és mindenkivel párbeszédet folytatok
– válaszolta a miniszterelnök a baloldali ellenzék felvetéseire.
A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnökeként Giorgia Meloni hozzátette,
én is tekintettel vagyok saját pártom érdekeire, de semmi nem előzi meg hazám érdekeit.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban az olasz kormányfő azt hangoztatta, hogy Róma semmilyen módon nem támogatja az Európai Unió országainak esetleges katonai beavatkozását, amely
a háború veszélyes elmérgesedéséhez vezethet, ezért el kell kerülni, mindenáron.
Ami az izraeli–palesztin konfliktust illeti, a miniszterelnök úgy vélte, hogy a Hamász palesztin terrorista szervezet október 7-i
brutális támadása, az az embertelenség, amelyet a világ szeme láttára hajtottak végre, előre kiterveltnek tűnik Izrael reakciójának kiprovokálására azzal a céllal, hogy (Izraelt) elszigeteljék a nemzetközi színtéren, és ez történik most a közvélemény szintjén.
Meloni kitért az európai gazdatüntetésekre is: „Őszintén be kell vallanunk, hogy a mezőgazdaságban dolgozók problémáinak egy jól meghatározható része azoktól az ideológiai, bizonyos esetekben őrült döntésektől függ, amelyeket a baloldal kényszerített ezekben az években Olaszországra és Európára”.
Borítókép: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök (Fotó: MTI/AP/Evan Vucci)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Robert Fico leállítja az áramszolgáltatást, Trump birtokán lelőttek egy fegyverest
Napi összefoglaló.

Alice Weidel: Ukrajna nem való az EU-ba, sem pedig a NATO-ba
A magyar kormányhoz hasonlóan a párt célja is a béke, mondta Alice Weidel.

Steve Witkoff: A háború lezárása a vezetők szintjén ütközik nehézségekbe
A különmegbízott szerint az orosz elnök mindig világosan felvázolta céljait.

Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Robert Fico leállítja az áramszolgáltatást, Trump birtokán lelőttek egy fegyverest
Napi összefoglaló.

Alice Weidel: Ukrajna nem való az EU-ba, sem pedig a NATO-ba
A magyar kormányhoz hasonlóan a párt célja is a béke, mondta Alice Weidel.

Steve Witkoff: A háború lezárása a vezetők szintjén ütközik nehézségekbe
A különmegbízott szerint az orosz elnök mindig világosan felvázolta céljait.

Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!