Nem ad többé tartózkodási engedélyt a spanyol kormány azoknak a külföldieknek, akik nagy értékű ingatlant vásárolnak az ország területén. Az úgynevezett aranyvízumprogramot 2013-ban vezették be a dél-európai országban, és azoknak az Európai Unión kívüli állampolgároknak kedveztek vele, akik legalább ötszázezer eurót fektettek be spanyolországi ingatlanba anélkül, hogy jelzáloghitelt vettek volna fel.
Aki teljesítette a feltételeket, annak megengedték, hogy három évig az országban éljen és munkát vállaljon. Az akkoriban a Néppárt (PP) színeiben kormányzó Mariano Rajoy azzal a céllal vezette be ezt a kezdeményezést, hogy vonzóvá tegye a külföldieknek a spanyolországi ingatlanbefektetéseket azután, hogy a piac a 2008-as gazdasági válság után összeomlott.
Pedro Sánchez kormányfő azonban közölte, hogy az aranyvízumprogram mostanra egy spekulatív ingatlanpiaci modellé vált, ami lehetetlenné tette a tisztességes lakhatást azoknak, akik Spanyolországban élnek, dolgoznak és minden nap adót fizetnek.
A miniszterelnök úgy fogalmazott:
ez nem az a modell, amire az országnak szüksége van, hanem egy olyan program, aminek megtartása katasztrófához és egyenlőtlenséghez vezet.
Elkezdjük az aranyvízum kiadásának megszüntetésére irányuló eljárást
– fogalmazott Sánchez a sevillai Dos Hermanasban, egy szociális lakhatásról szóló rendezvényen, majd hozzátette, hogy ez a lépés azt a célt szolgálja, hogy a lakhatás alapvető jog legyen és ne egy spekulatív üzlet.
Sánchez szélsőbaloldali szövetségesei, a Sumar és az Unidas Podemos képviselői már hónapok óta követelték ennek az intézkedésnek az eltörlését, mivel elavultnak tartják, hisz kizárólag pénzügyi okból ad kiváltságokat embereknek.
Egy tavaly év végi jelentés szerint 2013 szeptemberéig visszamenőleg összesen 6200 ilyen típusú vízumot adtak ki Spanyolországban, ezeknek több mint 96 százalékát ingatlanvásárlással összefüggésben. A legtöbbet kínai és orosz befektetőknek, akik elsősorban olyan régiókban vásároltak ingatlant, ahol jelenleg a legmagasabbak az ingatlanárak, például Barcelonában, Madridban, Malagában és Alicantéban.