A transztörvény elfogadása óta az elítéltek körében többször történtek már visszaélések, de az előírások értelmében nem lehet megvonni tőlük a nemváltás jogát.
Az oviedói fogoly azért van rács mögött április óta, mert bántalmazta a feleségét, de már korábbi partnereit is zaklatta.
Egy év hat hónapra ítélték el, de még vár rá egy tárgyalás, mivel nem fizet gyerektartást.
Bántalmazott felesége – miután értesült a nemváltásról – szerette volna elérni, hogy a férfi ne találkozhasson a gyerekeivel, de a bíróság végül ezt nem tette lehetővé, így a férfi, aki immár nő, továbbra is órákat tölthet el a gyerekeivel vasárnaponként.
A történtek miatt a spanyol feministák újabb panaszt nyújtottak be az ENSZ-hez, melyben kiemelték, hogy az új spanyol transzjog gyakorlatilag lehetőséget ad a bántalmazóknak arra, hogy szemérmetlenül és korlátlanul megsértsék a nők jogait.
A transztörvény hatálybalépése előtt az annak kidolgozásáért felelős Irene Montero volt szélsőbaloldali esélyegyenlőségi miniszter kijelentette: „nem lesz egyetlen férfi sem” Spanyolországban, aki „bemegy majd az anyakönyvi hivatalba” és azt mondja, hogy „ő egy másik személy”, csak azért, hogy néhány feltételezett előnyhöz juthasson hozzá.
























