Zsigmond Barna Pál azt írta: sorsdöntő idők jönnek Európában, terjed a háborús pszichózis, ezért is fontos, hogy az európai parlamenti választásokon békepárti politikusokat küldjünk Brüsszelbe, csak így kerülhetjük el, hogy Európa és Magyarország belesodródjon a háborúba.
Zsigmond Barna Pál: Kétszeres erővel kell harcolnunk a békéért
Merényletet követett el egy baloldali aktivista a háborúellenes Robert Fico szlovák kormányfő ellen, Magyarország békepárti szövetségesének kiesése miatt mostantól kétszeres erővel kell harcolnunk a békéért, és még nagyobb a júniusi választás jelentősége is – emelte ki az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán csütörtökön.

Az államtitkár emlékeztetett: Emmanuel Macron francia elnök nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszer francia szárazföldi csapatok lépnek Ukrajnába, amennyiben ez a célok eléréséhez szükségessé válik. Később – folytatta bejegyzését – ugyancsak a háború mellett szólalt fel a finn miniszterelnök és a lengyel külügyminiszter is, legújabban pedig svéd vezető politikusok hangoztatják egyre sűrűbben háborús elköteleződésüket.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök úgy nyilatkozott, országa nyitott arra, hogy háború esetén nukleáris fegyvereket fogadjon be az Egyesült Államokból. A NATO-hoz újonnan csatlakozott ország védelmi minisztere szerint pedig komolyan fontolóra vennék csapatok Ukrajnába küldését, amennyiben szövetségeseik ezt javasolnák
– részletezte Zsigmond Barna Pál. Az államtitkár lesújtónak nevezte, hogy európai vezető politikusok az orosz–ukrán háború harmadik évében még mindig nem a békéhez vezető utat keresik, hanem egymásra licitálva erősítik a háborúpárti álláspontot, amivel meglátása szerint kizárólag a harcok eszkalációjának lehetőségét növelik.
Magyarország határozottan elutasít minden olyan véleményt és kezdeményezést, amely veszélybe sodorhatja a kontinens békéjét és biztonságát, nem küld fegyvereket és magyar katonákat Ukrajnába, bármennyire erőltesse is ezt Brüsszelből a háborút propagáló balliberális elit és a hazai dollárbaloldal
– nyomatékosította. – Magyarország maradjon a béke szigete! – szólított fel Zsigmond Barna Pál, szorgalmazva, hogy június 1-jén legyenek ott minél többen a békemeneten. Június 9-én ugyanis a választások tétje nem kevesebb, mint Európa jövője: háború és béke között kell dönteni – vélekedett Facebook-oldalán az államtitkár, a béke melletti szavazásra buzdítva.
Borítókép: Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
India Trump fenyegetései ellenére sem áll le az orosz olajimporttal
Újdelhi pragmatikus szempontok mentén dönt.

Vastag hótakaró temette be a városokat, hatalmas a káosz + videó
Több tízezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás.

Csak Orbán Viktor mondja ki az igazságot
Több nyugati fórum szerint a magyar kormányfő kritikus álláspontja különösen mérvadó a Trump–Von der Leyen megállapodás tekintetében – áll a Tűzfalcsoport legfrissebb elemzésében.

Oroszország békefeltételei egyértelműek
Vlagyimir Putyin ragaszkodik a feltételeihez.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
India Trump fenyegetései ellenére sem áll le az orosz olajimporttal
Újdelhi pragmatikus szempontok mentén dönt.

Vastag hótakaró temette be a városokat, hatalmas a káosz + videó
Több tízezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás.

Csak Orbán Viktor mondja ki az igazságot
Több nyugati fórum szerint a magyar kormányfő kritikus álláspontja különösen mérvadó a Trump–Von der Leyen megállapodás tekintetében – áll a Tűzfalcsoport legfrissebb elemzésében.

Oroszország békefeltételei egyértelműek
Vlagyimir Putyin ragaszkodik a feltételeihez.