Mint arról korábban beszámoltunk, keményen beleavatkozik az amerikai elnökválasztásba Alex Soros. Soros György fia az X-en megosztott üzenetében arra szólított fel, hogy elítélt bűnözőnek nevezzék Donald Trump korábbi elnököt.
Elődje és egyben riválisa ócsárolásával valószínűleg a saját alkalmasságát övező kétségekről is szeretné elterelni a figyelmet Biden. A 81 esztendős államfő az elmúlt időszakban már napi szinten csinál hülyét magából.
Az egyik legbizarrabb pillanata például az volt, amikor megcsócsálta egy ijedt kislány ruháját.
Egy Las Vegas-i rendezvényen pedig azt állította, hogy Franciaország rég halott elnökével társalgott.
Francois Mitterrand 1981 és 1995 között volt Franciaország elnöke, 1996-ban hunyt el. Biden valószínűleg egy olyan történetet próbált újra felidézni, amit már többször elmondott. Az ominózus találkozó még 2021-ben történt a G7-es csúcson – ahol természetesen Emmanuel Macron képviselte Franciaországot, nem pedig rég elhunyt elődje – mutat rá a Fox News amerikai televíziós hálózat.
Egy másik alkalommal az észak-karolinai Greensboróban tartott beszéde után például udvariasan kezet fogott – a levegővel.
Egy másik alkalommal viszont nem fogott kezet, amit Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök láthatóan rossz néven vett.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/Bloomberg/Al Drago)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!