Manfred Weber fél Orbán Viktortól. A német politikus nem felejtette el, hogy 2019-ben Orbán Viktor vétózta meg Manfred Weber brüsszeli pályafutását. Részben emiatt és a magyar kormányfő háborúellenes álláspontja miatt indított újabb támadást. A néppárti elnök attól tarthat, hogy ismét brüsszeli karrierje útjába fog állni a magyar miniszterelnök. Emlékezetes, hogy 2019-ben azzal került a címlapokra a német politikus, hogy a saját házát bérelte magának irodaként brüsszeli pénzből.

Ez a mutyizós Weber a Spiegelnek adott interjút, a beszélgetésben pedig kifejtette: „Orbán Viktor szándékosa álhíreket terjeszt, hogy politikai ellenfeleit lejárassa”.
Weber a német lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy sem ő, sem más brüsszeli politikus nem követeli az egész Európára kiterjedő kötelező sorkatonai szolgálatot. Annak ellenére állítja ezt a politikus, hogy korábban azzal az őrült ötlettel állt elő, hogy minden uniós tagállamban hozzák vissza a kötelező sorkatonai szolgálatot. A sorkatonaság ügye pedig a hetekben éppen Németországban került napirendre.
Mint arról a V4NA nemzetközi hírügynökség is beszámolt, a Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió pártszövetségének (CDU/CSU) a pártkongresszusán megszavazták, hogy ismét napirendre tűzzék a kötelező katonai szolgálatot, és ígéretet tettek arra, hogy újra bevezetik, amint hatalomra kerülnek Berlinben.
A Magyar Nemzet már több cikkében is bebizonyította, hogy régóta vágyott terv a kötelező sorkatonaság visszavezetése a németeknél. A háborús pszichózis ragadós, Németországban Boris Pistorius már többször is a 2011-ben felfüggesztett kötelező katonai szolgálat visszaállítása mellett érvelt. A védelmi miniszter május 27-én bemutatta a terveit pártja elnökségének. Ezek azonban valószínűleg nem kizárólag az önkéntes szolgálatra épülnek, mint ahogyan arról az első hírek szóltak, írta a Kreiszeitung.
Boris Pistorius szerint ugyanis: „Kötelező szolgálat nélkül nem fog működni.”
A védelmi miniszter a Zeit Online-nak elmondta, hogy középtávon egy rendeletnek lehetővé kellene tennie, hogy a fiatalokat akaratuk ellenére is szolgálatra kényszerítsék.
Ami Németországban megjelenik, az később uniós szinten is meg fog jelenni.
– mutatott rá a napokban Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója. A német gyakorlat előbb-utóbb európai gyakorlat lesz, és ez az, ami miatt veszélyes ez a német kezdeményezés, hangsúlyozta a szakértő.
Mint megírtuk, a Weber-tervként elhíresült javaslat első ízben a Junge Union javaslataként a nők és férfiak katonai szolgálatának bevezetésére Európa-szerte 2017-ben jelent meg.
A Junge Union – a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) ifjúsági szervezete – dokumentuma arról ír, hogy
a nemzetközi konfliktusok növekedése szükségessé teszi egy erős európai védelmi unió létrehozását, amely a NATO-val együtt és annak keretein belül garantálja a békét és a védelmet Európában. Ez az intézmény egyesítené a katonai kompetenciákat egy egységes európai biztonsági és védelmi rendszerben, és tovább ösztönözné a nemzeti hadseregek közötti cserét.