Súlyos következményei lettek a drog legalizációjának

A marihuána legalizálását követően már nem csak a fiatalokra kell kiemelten figyelni Kanadában, hanem az idősekre is, akik miatt az egészségügyi ellátási rendszer jelentősen leterhelődött, erről a Drogkutató Intézet írt egy friss elemzésben. Egész pontosan háromszorosára emelkedett a marihuánafogyasztás miatt a sürgősségi osztályon kikötő idősek száma, akik sok esetben összekeverték a marihuánát tartalmazó és nem tartalmazó élelmiszereket.

2024. 06. 13. 21:11
Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A JAMA Internal Medicine folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint a cannabismérgezés miatt kórházba került idős felnőttek száma megháromszorozódott, miután Kanada legalizálta a marihuánát. Mivel a gyorsan történő legalizálás hatására Észak-Amerikában egyre több bejelentés érkezett marihuána-túlfogyasztásról nemcsak a fiatalok, hanem az idősek körében is, ezért ezt a korosztályt is elkezdték vizsgálni – írja elemzésében a Drogkutató Intézet. Kanadában rengetegen meghaltak az elmúlt években kábítószer-túladagolás miatt, például ennek a nőnek a fiai:

A kutatók több mint kétezer sürgősségi ellátást elemeztek Ontario államban, a 65 év felettiek körében. A kutatás végeredményeként megállapították, hogy az ellátások aránya jelentősen megnőtt, miután Kanada legalizálta a szárított cannabisvirágokat, valamint azokat az élelmiszereket, amelyek tartalmazzák azt. Egész pontosan, a tanulmány szerint a cannabismérgezés miatti sürgősségi ellátások aránya megduplázódott 14 hónap alatt, miután 2018-ban legalizálták a szárított virágok árusítását, és háromszorosára nőtt 2020-ban, amikor az élelmiszerek árusítása is engedélyezetté vált – hívja fel a figyelmet az elemzésben Riedl Annamária, a Drogkutató Intézet szakértője.

A tanulmány szerint az idősebb felnőttek nagyobb kockázatnak vannak kitéve cannabismérgezés vonatkozásában, mivel gyakran szednek más gyógyszereket, ami növeli a gyógyszerkölcsönhatások esélyét. Továbbá a marihuánát tartalmazó élelmiszereket, például pékárukat és édességeket, könnyen összetéveszthetik a hagyományos élelmiszerekkel. A tanulmány kimutatta, hogy míg 2015-ben, a legalizálás előtt csak 55 esetben volt szükség sürgősségi ellátásra idős cannabismérgezettek miatt, 2021-re ez a szám 462-re emelkedett.

Az élelmiszerek összetévesztése miatti, véletlenszerű marihuánafogyasztáson kívül az is előfordult az idősek esetében, hogy a fiatalkori tapasztalataik alapján próbáltak marihuánát fogyasztani vagy szívni, de a mai szerek erősebb hatása miatt ez komoly problémákat okozhat. Ugyanis azt a tényt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az idősebb szervezet eleve nehezebben bontja le a cannabist, az erősebb hatású terméket pedig még nehezebben, valamint a más gyógyszerekkel való kölcsönhatás még inkább fokozhatja a hatásokat, ami kifejezetten veszélyes az idős szervezetre.

A kutatók szerint tehát a marihuána legalizálása vészesen megnövelte az időskorúak veszélyeztetettségét és így az egész egészségügyi rendszer leterheltségét.  A véletlen fogyasztás növekedése, valamint a cannabistartalmú termékekhez való könnyebb hozzáférés miatt a legalizálás ártalmain túl is nagymértékben megugrott a sürgősségi osztályokon az idősebb korosztály kezelési száma.  A tanulmány arra is kitér, hogy valószínűleg még több idős ember szenvedhetett cannabismérgezést anélkül, hogy kórházba ment volna, mivel az adatgyűjtés a sürgősségi osztályok ellátási adataira korlátozódott, illetve előfordulhat, hogy egyes felnőttek máshol kerestek orvosi ellátást, vagy egyáltalán nem is kerestek, mivel az adatok egy része a Covid–19 világjárvány időszakát is tartalmazza – áll a tanulmányban – olvasható a Drogkutató Intézet elemzésében.

Borítókép: Amióta Kanadában lazítottak a kábítószerekkel kapcsolatos törvényeken, rengetegen haltak meg túladagolásban (Fotó: AFP/Cole BURSTON)

Mindent egy helyen az Eb-ről

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.