– Nem kellett volna feloszlatni (a nemzetgyűlést)! – tette hozzá.
Eric Ciotti, a jobbközép Köztársaságiak vitatott elnöke, aki szövetségre lépett az RN-nel, az Europe 1 rádió és a Cnews hírtévé közös műsorában úgy vélte, hogy a kinevezések jól illusztrálják az „általános pánikot” az elnöki tárborban.
Ez a vereség, de talán a tisztánlátás jele is
– tette hozzá, ugyanakkor elismerte, hogy „mindig is így történt” a kinevezésekkel.
Az RN az első fordulóbeli győzelme miatt olyan helyzetbe került, hogy a relatív többséget vagy akár az abszolút többséget is megszerezheti vasárnap.
A nagyon magas, 66,71 százalékos részvételi arány következtében az 577 választókerületből 306-ban mind a három nagy politikai blokk – az elnöki tábor, az RN és a baloldali szövetség jelöltjei – továbbjutott a második fordulóba, de 165 helyen a baloldal vagy az elnöki tábor jelöltjei már visszaléptek egymás javára annak érdekében, hogy megakadályozzák az adott választókerületben az RN győzelmét. A visszaléptetéseket kedden 18 óráig kell bejelenteni.
Jordan Bardella többször megerősítette, hogy csak akkor vállalja a kormányzást, ha pártja megszerzi az abszolút többséget a második fordulóban. Ebben az esetben úgynevezett politikai társbérlet alakul ki, azaz Emmanuel Macron és az ellenzéke által adott kormány közösen fogja vezetni az országot. A francia alsóházban 289 mandátumra van szükség az abszolút többséghez.
Marine Le Pen kedden elmondta: amenyiben pártja 270 helyet megszerez, szerinte már elképzelhető egy Jordella-kormány, mert az abszolút többséghez meg lehetne győzni 19 független jobb- és baloldali képviselőt, akik korábban jelezték, hogy közel állnak hozzájuk az RN javaslatai.
Borítókép: Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt nemzetgyűlési frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart az észak-franciaországi Henin-Beaumontban 2024. június 30-án. (Fotó: MTI/AP/Thibault Camus)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!