Nyolc embert késeltek meg a londoni karneválon

Egy fiatal anya kritikus állapotban van, miután megkéselték a londoni Notting Hill-i karneválon, ahol további hét embert is szúrt sérüléssel vittek kórházba. A rendezvényen több mint háromszáz embert tartóztattak le, és több fegyvert is elkoboztak a londoni rendőrség által közzétett adatok szerint.

2024. 08. 27. 11:23
Jelmezes felvonulók a Notting Hill-i karneválon Nyugat-Londonban
Jelmezes felvonulók a Notting Hill-i karneválon Nyugat-Londonban (Fotó: MTI/EPA/Neil Hall)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A londoni rendőrség közlése szerint két nap alatt nyolc embert késeltek meg az idei Notting Hill-i karneválon. A hatóságok 334 embert tartóztattak le – számol be róla a BBC.

A vasárnap megkéselt három ember közül egy fiatal anya, aki kisgyermekével vett részt a karneválon, továbbra is kritikus állapotban van. A hétfői öt sérült közül kettő állapota súlyos. A hatóságok szerint a karnevál során ötven rendőr is megsérült, a legtöbb letartóztatás pedig fegyverbirtoklás, illetve kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt történt.

Az egyik letartóztatottat gyilkossági kísérlet miatt körözték.

A rendőrség három lőfegyvert is lefoglalt, kettőt a karnevál helyszínén, egyet pedig egy autó átvizsgálása során – írja a Sky News amerikai hírtelevízió.

A Notting Hill-i karnevál egy 1966 óta évente megrendezett karibi hangulatú fesztivál London Notting Hill városrészében. Az utcai karneválra idén is mintegy egymillió embert vártak. A rendőrség több ezer emberrel biztosította az eseményt. 

Borítókép: Jelmezes felvonulók a Notting Hill-i karneválon Nyugat-Londonban (Fotó: MTI/EPA/Neil Hall)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.