Miután találkozott a helyi katonai hatóságokkal, Zelenszkij közölte, hogy a kurszki betörésnek köszönhetően csökkent az orosz tüzérségi tűz, és csökkent a polgári áldozatok száma Szumi megyében.
Csütörtökön egy orosz irányított bomba két embert ölt meg Szumi megyében – tudatta a megyei ügyészség a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett közleményben. Ez utóbbi szerint az orosz csapatok két irányított bombát dobtak le polgári létesítményekre, egy harmadik ember megsebesült. Zelenszkij később, egy kijevi rendezvényen csütörtökön azt mondta, hogy a kurszki offenzíva azoknak a rendszeres erőfeszítéseknek a része, amelyekkel Kijev szándékai szerint akarnak véget vetni a harminc hónapja tartó háborúnak.
Az augusztus 6-i betörés, valamint az Ukrajna keleti részében – ahol Oroszország az offenzíváját összpontosította – folyó ukrán védekezés része annak a módnak, amellyel a független Ukrajna feltételei szerint akarnak véget vetni a háborúnak – jelentette ki az ukrán elnök.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (b) és Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka (j) látogatást tesz az ukrán–orosz határ mentén elterülő Szumi területen 2024. augusztus 22-én.
(Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!