Kamala Harris továbbra is hallgat

Hetvenegy nap után is hiába várnak az amerikaiak arra, hogy jelenlegi alelnökük, egyben a Demokrata Párt elnökjelöltje, Kamala Harris sajtótájékoztatót tartson, és válaszoljon az újságírók kérdéseire.

2024. 09. 30. 13:02
Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje
Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke és a Demokrata Párt elnökjelöltje továbbra is elzárkózik a sajtó kérdéseinek megválaszolásától. Immár 71 napja, hogy Joe Biden amerikai elnök visszalépése után a Demokrata Párt elnökjelöltje lett, de ez idő alatt Harris egyetlen formális sajtótájékoztatót sem tartott – mutat rá a Fox News amerikai televíziós hálózat.

Ugyanezen idő alatt Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje három sajtótájékoztatót tartott, az egyiket például Kamala Harris szülőföldjén, Kaliforniában, ahol Harris főügyész is volt.

Mint arról beszámoltunk, több mint egy hónapon keresztül interjút sem adott Harris, amikor végül mégis, akkor alelnökjelöltjével, Tim Walzcal együtt ült le az erősen baráti médiumnak számító CNN kamerái elé.

A Fox Newsnak nyilatkozó szakértő szerint valószínűtlen, hogy a novemberi amerikai elnökválasztásig sajtótájékoztatót tartson Harris, a média ugyanis asszisztál a játékához, amelynek során fenntartja a nyilvánosság illúzióját, miközben teljesen elérhetetlen marad a sajtó számára, és ezért nem vonható felelősségre.

Byron Donalds floridai képviselő szerint Harris nem fog sajtótájékoztatót tartani, mert elnökjelölti kampányának nincs tartalma – írta a Breitbart amerikai hírportál.

Kamala Harris némaságát a korábbi demokrata politikusból lett független elnökjelölt, Robert F. Kennedy Jr. is elítélte. A Tucker Carlson konzervatív véleményvezérnek adott interjúban emlékeztetett, hogy apja, Robert Kennedy igazságügyi miniszter és nagybátyja, John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök mindketten az eszmék ütköztetésének hívei voltak.

Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje Harrisszel ellentétben nem ijed meg az interjúktól, olyanoknak is nyilatkozik, akik nem túl hízelgő hangnemben írnak róla – mutatott rá Kennedy.

 

Borítókép: Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.