Közel másfél év után a bíróság elfogadta Fredi Beleri EP-képviselő kérelmét, hogy szabadlábra helyezzék, mivel börtönbüntetése kétharmadát letöltötte. Belerit azzal a feltétellel engedték ki a börtönből, hogy folyamatosan kapcsolatban kell állnia a hatóságokkal, miközben Brüsszelben ellátja európai parlamenti képviselői feladatait, közölte a Brussels Signal.
Szabadul a börtönből az EP-képviselő
Albánia jóváhagyta Fredi Beleri görög nemzetiségű EP-képviselő próbaidős szabadlábra helyezését. A döntés azután született, hogy tizenhat hónapot börtönben töltött szavazatvásárlás miatt.

Tizenhat hónapnyi folyamatos fogva tartás után szabad vagyok és büszke, de semmiképpen sem boldog. Ennek az az oka, hogy Albániában nem tisztelik a jogállamiságot és a demokráciát, nem működtek az intézmények, nem szolgáltattak igazságot
– nyilatkozta Fredi Beleri.
Az albániai görög kisebbséghez tartozó politikust a tavaly májusi önkormányzati választásokon Himare tengerparti város polgármesterének választották meg.
Nem sokkal ezután szavazatvásárlás gyanújával őrizetbe vették, majd vesztegetés vádjával két év börtönre ítélték. Úgy szerepelt a neve az Új Demokrácia EP-jelöltjei között, hogy közben már rácsok mögött volt.
Az Albán Központi Választási Bizottság alkotmányellenesnek ítélte Beleri mandátumát, és új választásokat írt elő. A döntés után a politikus közölte, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fog fordulni. Beleri a SKAI görög hírügynökségnek azonban úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát bosszúálló személynek, és azt akarja, hogy Albánia az Európai Unió tagja legyen, „de azért, mert megérdemli”.
Mivel a politikus a térségben élő görög kisebbséghez tartozik, és kettős állampolgársággal (görög és albán) rendelkezik, Beleri elítélése körül diplomáciai vita alakult ki. Bár minden megválasztott EP-képviselő mentelmi jogot élvez a 27 uniós tagországban, ez Albániára nem terjed ki, amely csak tagjelölti státussal rendelkezik. Görögország a politikus mellett állt ki, mondván, hogy kétségei vannak „a bírósági eljárás pártatlanságát illetően”. Pavlos Marinakis, a görög kormány szóvivője pozitív fejleménynek nevezte Beleri szabadon bocsátását, de hozzátette: „Ez nem jelenti azt, hogy elfelejtjük az előző tizenhat hónapban történteket és azok súlyát”.
Fredi Beleris személyében a kormány az albániai etnikai kisebbséget látja. Most a görög kisebbségnek van egy képviselője az Európai Parlamentben, aki az emberi jogokért fog harcolni
– mondta Marinakis.
További Külföld híreink
Borítókép: Fredi Beleri támogatói egy tüntetésen (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen
Ukrajna szerint a létesítmény hozzájárul a harcoló orosz csapatok finanszírozásához és utánpótlásához.

Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást
Napi összefoglaló.

Orbán Balázs: Két út van előttünk
A brüsszeli út azt jelenti, hogy a pénzünket elviszik máshová.

Kreml: Nem igaz, hogy Moszkva el akarja foglalni a volt szovjet területeket Európában
Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen
Ukrajna szerint a létesítmény hozzájárul a harcoló orosz csapatok finanszírozásához és utánpótlásához.

Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást
Napi összefoglaló.

Orbán Balázs: Két út van előttünk
A brüsszeli út azt jelenti, hogy a pénzünket elviszik máshová.

Kreml: Nem igaz, hogy Moszkva el akarja foglalni a volt szovjet területeket Európában
Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!