Hárommilliárd kilométeres útra indult az űrszonda, hogy élet jeleit kutassa + videó

A NASA Europa Clipper nevű űrszondája a Jupiter egyik holdját fogja tanulmányozni.

Forrás: MTI2024. 10. 15. 7:12
Az Europa Clipper amerikai űrszonda indítása Fotó: NASA/Kim Shiflett Forrás: Facebook/NASA
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a világűrbe hétfőn az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) Europa Clipper űrszondája, és ezzel megkezdte hárommilliárd kilométeres, 10 évig tartó küldetését.

Az űreszközt a floridai Kennedy Űrközpontból a SpaceX hordozórakétája, a Falcon Heavy juttatta a világűrbe, ahol mintegy öt és fél éven keresztül halad majd, hogy elérje a Jupitert, majd pedig az óriásbolygó körüli pályára álljon.

Az Europa Clipper küldetésének elsődleges célja, hogy a Jupiter egyik holdját, az Európát tanulmányozza, és megpróbáljon folyékony halmazállapotú vizet találni rajta.

A tervek szerint a NASA űrszondája 2030-ban kezdheti meg a küldetés legfontosabb szakaszát, amikor mintegy 25 kilométerre fogja többször is megközelíteni az Európa felszínét. A fedélzetén található radarok segítségével a hold jégrétege alatt folyékony óceán jelét keresi majd. Az űreszköz küldetése 2034-ben zárul.

Fotó: -

A tudósok többsége szinte bizonyos abban, hogy az Európa 15–24 kilométer vastagságú külső jégburka alatt folyékony halmazállapotú víz található.

Az Europa Clippernek nem kimondott célja, hogy életet keressen, ehhez nincsenek detektorai, ugyanakkor az élet kialakulásának feltételeit jelentő szerves összetevők és egyéb bizonyítékok után kutat majd, amikor 49 alkalommal megközelíti a Jupiter holdját.

A NASA kutatója, Gina Di Braccio az Europa Clipper indulásának előestéjén a küldetés jelentőségét alátámasztva úgy fogalmazott, hogy „az olyan, óceánnal rendelkező világok, mint az Europa, nemcsak azért különlegesek, mert elképzelhető rajtuk az élet, hanem azért, mert az élet ma is lehetséges rajtuk”.

A mintegy 5,2 milliárd dollár költségvetésű kutatási program már az előkészületek szakaszában kis híján kudarcot vallott az eszköz tranzisztorai miatt. A NASA kutatói nem voltak biztosak abban, hogy kibírják-e a Jupiter körül feltétezett erős mágneses sugármezőt. Az indítás szeptemberben kapott szabad jelzést, miután megbizonyosodtak arról, hogy az alkatrészek bírni fogják a becsült sugárzás mértékét.

Az Europa Clipper mérete nagyjából megegyezik egy kosárlabdapályáéval, és része két nagy kiterjedésű napelemszárny, súlya pedig mintegy 5700 kilogramm.

Az indítást a múlt héten Floridát elért Milton hurrikán késleltette, így azt október 10-ről halasztották 14-re.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.