Magyarországot nem érinti az ukrajnai földgáztranzit várható leállítása

Magyarországot nem érinti az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának várható leállítása, hiszen mára hazánk ellátása döntően a Török Áramlat nevű vezetéken keresztül zajlik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI2024. 10. 08. 21:06
 Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Majd ezt az Európai Unió bővítéséhez hasonlította, mondván, hogy Szerbiát is a csatlakozással hitegetik egyesek, szűkebb körben viszont azt sorolják, hogy ez miért nem lehetséges.

Nagyon tisztességtelen gyakorlat, én azt gondolom

– vélekedett. A miniszter végül kifejtette, hogy a kínai elektromos járművekre kivetett EU-s büntetővámokat csupán tíz tagállam szavazta meg, öten ellene voltak, tizenketten pedig tartózkodtak. – Ha ebből valaki azt hozza ki, hogy a többség a javaslat mellett van, az vagy hülyének nézi az európai közösség teljes egészét, vagy elég lesújtó véleményt ad az európai demokráciáról, vagy kompletten meg akarja ölni az európai versenyképességet – mondta.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.