Az ír Michael McGrath lehet az Európai Unió következő igazságügyi vezetője, miután a minap Brüsszelben sikerrel vette a bizottsági meghallgatását. Az Európai Parlament képviselőit ugyanis nem érdekelte, hogy mi McGrath véleménye Ursula von der Leyen sokat vitatott Pfizer-ügyéről.
Mint ismert, az Európai Bizotság elnöke 2021 májusában elképesztő, 35 milliárd eurós szerződést kötött a Pfizerrel 1,8 milliárd adag koronavírus elleni vakcina beszerzéséről, és az EB elnöke gyakorlatilag sms-ben egyeztette a részleteket Albert Bourlával, a Pfizer vezérigazgatójával.
Az ügyben vizsgálat indult, amelynek eredményeképpen kiderült: Von der Leyen stábja szándékosan hátráltatta a vizsgálatot, amikor azt állította, nem talált semmiféle szöveges üzenetet az EB-elnök és Bourla között.
Erről kérdezte Michael McGrath biztosjelöltet László András (Fidesz–KDNP) a bizottsági meghallgatásán, azonban az ír politikus egyszerűen nem válaszolt a kérdésre. A jobboldali politikus arról akarta meghallgatni a biztosjelöltet, hogy az Ursula von der Leyen által a Pfizer vezérigazgatójának, Albert Bourlának küldött üzeneteket közzéteszik-e. Az európai ombudsman 2022-ben azt mondta, hogy a bizottság azon döntése, hogy nem keresi az üzeneteket, hivatali visszásságnak minősül. László McGrath válasza után felkiáltott, hogy kérdésének a szövegekkel kapcsolatos részére nem válaszolt, de Anna Cavazzini, az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottságának vezetője áttért a következő kérdésre.
Nem ez az egyetlen, kettős mércére utaló eset Brüsszelben. Gond nélkül vette ugyanis a meghallgatást a szlovén biztosjelölt is.
A liberális politikus, Marta Kos még csak nem is az EU-ban él, egy lobbicégnél tanácsadó, hírbe hozták a volt Jugoszlávia titkosrendőrségével, és állítólag a beosztottjaival is agresszívan viselkedett.
Ráadásul a férje miatt is kétséges, kinek az érdekeit képviselné. Marta Kos házastársa ugyanis a svájci Henri Getaz, azon Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) főtitkára, amely alkalmasint az EU-val szemben is igyekszik érvényesíteni az érdekeit. A liberális biztosjelölt a kétes ügyek ellenére zöld lámpát kapott Brüsszelben.