Háborúpárti egységbe tömörült az európai baloldal

Az Európai Parlament baloldali csoportosulásai a legkritikusabb időpontban kötelezték el magukat az ukrajnai háború folytatása mellett. Még a Biden-kormányzat háborúpárti szlogenjét is szóról szóra átvették, ami azért is rendkívül meggondolatlan gesztus, mert miután a leköszönő amerikai elnök a minap engedélyezte, hogy Ukrajna 300 kilométeres mélységben lőjön orosz területeket, Oroszország belengette, hogy akár uniós tagállamok ellen is bevetnének atomfegyvert.

2024. 11. 20. 16:36
METSOLA, Roberta
Strasbourg, 2024. október 7. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke beszédet megnyitja a testület plenáris ülését Strasbourgban 2024. október 7-én. Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Háborúpárti egységfronttá állt össze az Európai Parlament (EP) többsége. A november 19-i a plenáris ülésen, az ukrajnai háború ezredik napja apropóján az Európai Néppárt és a baloldal képviselőcsoportok vezetői egyértelműen elkötelezték magukat a fegyveres konfliktus folytatása mellett. 

Így például szóról szóra átvették az amerikai Biden-kormányzat háborúpárti szlogenjét (Support Ukraine as long as it takes), vagyis, hogy készek addig támogatni Ukrajnát, „ameddig csak kell”. – Az Európai Unió folytatja Ukrajna támogatását ma, holnap és minden nap, ameddig arra szükség van, ameddig a valódi béke be nem következik – hangoztatta Roberta Metsola, az Európai Parlament néppárti elnöke.

 

Rajta kívül használta az ominózus fordulatot például Valérie Hayer, a baloldali Renew Europe képviselőcsoport vezetője, valamint a szociáldemokrata frakció élén álló Iratxe Garcia Pérez. 

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője pedig az X-en posztolt bejegyzésébe foglalta bele a háborúpárti szlogent. – Minden eséllyel dacolva, kitartó bátorsággal védjük meg az európai életmódunkat – írta, alábiggyesztve azt is, hogy ezalatt Ukrajna támogatását érti, „ameddig csak kell”.

 

Az utóbbi időben különböző brüsszeli és tagállami intézményekben is feltűnt a háborúpárti jelszó, például az ukrán függetlenség napjára az épületét kék-sárgába borító Európai Tanács is használta azt a X-oldalán. A szociáldemokrata Olaf Scholz kormányozta Németországban pedig a külügyminisztérium honlapján jelent meg a „For as long as it takes: Germany’s support for Ukraine” mondat.

Mint ismert, a még mintegy két hónapig hivatalban lévő Biden-adminisztráció a minap engedélyezte, hogy Ukrajna akár 300 kilométer mélységben orosz területeket lőjön amerikai rakétákkal

Mindeközben a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország akár atomfegyver bevetését is belengette válaszcsapásként, s minden olyan államot lehetséges célpontként neveztek meg, amelyek támogatják a háború eszkalálását.

Biden elnök döntésének veszélyességére hívta fel a figyelmet mások mellett Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, aki egy Facebook-bejegyzésben az elmúlt évtizedek legveszélyesebb időszakának nevezte azt a két hónapot, ami a megválasztott új amerikai elnök, Donald Trump beiktatásáig van hátra. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.