A harmadik csütörtökön kiszabaduló túszt, a nyolcvanéves Gadi Mózeszt is Nir Óz kibucból vitték a Gázai övezetbe. Az idős mezőgazdászt elhurcolták, feleségét, a 69 éves Efrat Katzot meggyilkolták. Utoljára 2023 decemberében kaptak róla életjelet Izraelben. Arbel Jehudot és Gadi Mózeszt az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet ejtette foglyul és őrizte.
Nem csak izraeli túszok szabadultak
Az izraeli túszok szabadulásának alkalmával a Hamász átadott velük együtt Izraelnek öt, szintén túszul ejtett thaiföldi vendégmunkást is. A thaiföldi vendégmunkások nevét nem jelentették be a terrorszervezetek, s ezért az IDF nem tudta fogadásukra Izraelbe hozni családtagjaikat.
Hán-Júniszban az iszlamista fegyveres szervezetek elvesztették a felügyeletet a gázaiak kaotikus tömege fölött. Egy, a tömegben nyitott folyosón félelmetes körülmények között vezették a halálra rémült túszokat a Nemzetközi Vöröskereszt járműveihez.
A túszok elengedéséért 110 palesztin foglyot engednek el izraeli börtönökből, a katonáért ötvenet, köztük életfogytiglani büntetésüket töltő terroristákat is, a civilekért fejenként harmincat. A szabadulók között van a 21 halálos áldozattal járó haifai Maxim vendéglő elleni terrorakció szervezője is.
Borítókép: Arbel Yehud izraeli túsz terroristák gyűrűjében (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!