Ana Brnabics szerb parlamenti elnök a TV Hepinek adott interjúban elmondta, hogy Milos Vucsevics miniszterelnök lemondását követően két lehetőség áll Szerbia előtt: vagy új kormány alakul, vagy pedig előre hozott választásokat tartanak. A parlamentnek hivatalosan harminc napja van a döntés meghozatalára. Brnabics hangsúlyozta, hogy a jelenlegi parlamenti többség stabil és biztos, így politikai válság nincs.

A probléma szerinte inkább a társadalmi párbeszéd hiányában rejlik.
Brnabics felvetette a kérdést, hogy vajon a választások valóban megoldanák-e a problémákat, vagy jobb lenne-e először a párbeszéd útját keresni. Vucsevics lemondását példamutató és felelősségteljes cselekedetként értékelte, ellentétben a korábbi kormányok viselkedésével, amelyek hasonló helyzetekben nem mondtak le – írja az Alo.rs.
Brnabics kiemelte Vucsevics miniszterelnöksége néhány pozitív eredményét, például a szociális és gazdasági tanácsban elért megállapodást a minimálbér tekintetében. A parlamenti elnök hangsúlyozta, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) felelősségteljesen viselkedik, ellentétben az ellenzékkel, amelyet a hatalom megdöntésére irányuló kísérlettel vádolt.
Brnabics emlékeztetett arra, hogy a múltban – például Zoran Dindics miniszterelnök meggyilkolása, a koszovói események vagy a koszovói függetlenségi nyilatkozat után – nem mondtak le a kormánytagok. A jelenlegi helyzetben az a kérdés, hogy a tíz nap múlva esedékes döntés új kormány megalakulásához vagy új választások kiírásához vezet-e.
A miniszterelnök lemondásához vezető út november 1-jén kezdődött, amikor Újvidéken tragédia következett be, amely tizenöt ember életét követelte. A vasútállomás szerkezete zuhant rá az alatta állókra.
Az eset következményeként az egyetemi hallgatók tiltakozásba kezdtek, illetve blokád alá vették az egyetemeket. A tiltakozó egyetemisták négypontos követelést fogalmaztak meg az állam felé. A hallgatókhoz csatlakoztak a mezőgazdasági termelők, tanárok, végzős diákok, polgárok is.
Lapunknak Baráth Gábor Gergely szerbiai magyar történész nyilatkozott, aki elmondta, hogy a politikai helyzet feszült, úgy fogalmazott:
Fontos hangsúlyozni, hogy a szerbiai ellenzék az elmúlt három hónapban igyekezett ellehetetleníteni a parlament munkáját olyan fontos kérdések esetében, mint az ország 2025-ös költségvetésének elfogadása.
A helyzet megoldására törekedő államvezetés a tüntető egyetemisták követeléseit teljesítette és dialógus megnyitására hívta a hallgatókat, valamint békülékeny hangnemet igyekszik megütni a tüntetőkkel. Annak ellenére, hogy az útblokádok (például Belgrád legforgalmasabb csomópontjának lezárása) törvényellenes, a rendőrség nem lép fel, gyakorlatilag a hallgatókat védik, ezzel is igyekszik az állam az esetleges összetűzéseket megakadályozni.