Több ezer migránsgyerek elosztásáról állapodott meg a spanyol kormány a Kanári-szigetek vezetésével. Sira Rego szélsőbaloldali ifjúsági miniszter csütörtökön találkozott Fernando Clavijo regionális elnökkel, majd a megbeszélésüket követően bejelentette, hogy 4400 kísérő nélkül a szigetekre érkezett gyermeket és tinédzsert helyeznek át annak érdekében, hogy tehermentesítsék a régió befogadórendszerét, amely négyszer annyi kiskorút lát el, mint amennyire tervezték.
Mivel a spanyol autonóm közösségek nem voltak hajlandóak önként segíteni a Kanári-szigeteknek, az áttelepítéseket egy rendelet révén fogják végrehajtani, amely rövidesen a parlament elé kerül.
Pedro Sánchez szocialista (PSOE) miniszterelnöknek nincs meg a szükséges többsége ahhoz, hogy a kötelező szolidaritásvállalást előíró intézkedéscsomagot elfogadtassa a parlamenttel, ezért ismét meg kellett állapodnia a szeparatista katalán és baszk pártokkal. Bár a kormány ezt egyelőre tagadja, egyes sajtóértesülések szerint a támogatásukért cserébe Katalónia és Baszkföld teljes mentességet élvez majd a migránsgyerekek befogadása alól.
Ha ez mégsem így történne, az biztos, hogy hozzájuk jóval kevesebb kiskorút telepítenek át.
A kormány állítása szerint ennek nem az az oka, hogy a két régió segíti a rendelet parlamenti elfogadtatását, hanem az, hogy az elmúlt években az átlagnál több migránst fogadtak be. Az ifjúsági miniszter szerint az elosztás során figyelembe veszik az egyes régiók népességét, az egy főre jutó jövedelmet és a már általuk befogadott illegális bevándorlók számát.
Az aszimmetrikus és igazságtalan elosztási modellt semmilyen körülmények között nem támogatjuk
– fogalmazott a jobboldali Néppárt (PP) szóvivője. Borja Sémper jelezte, hogy már az új kritériumok ismerete nélkül sem értettek egyet a szolidaritás kikényszerítésével, de annak fényében, hogy Baszkföld és Katalónia eltérő elbánásban részesül a többi régióhoz képest, végképp elutasítják a terveket.
Sémper szerint felháborító, hogy a baloldal ismét politikai játszmával akar célt érni, és újra jogtalan előnyöket biztosít a katalánoknak és a baszkoknak kizárólag azért, mert segítenek Pedro Sáncheznek hatalmon maradni. A néppárti szóvivő kijelentette, hogy szükség esetén az alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy megtámadják a migránsgyerekek elosztásáról szóló rendeletet.
A Santiago Abascal vezette Vox párt nemcsak visszautasítja a baloldali tervezetet, hanem közösségi oldalán ismét hangsúlyozta, hogy a „migránsgyerekek” kifejezés csupán egy álca.
Megismételjük: a kísérő nélküli kiskorúak 95 százaléka valójában már felnőtt férfi. Hetven százalékuk Marokkóból származik, átlagosan húszévesek, és nem menekülnek semmilyen háború elől
– írta a párt az X-en közzétett bejegyzésében. Hozzátették, hogy Spanyolország a baloldali politikának köszönhetően mára egy iszlám invázió kellős közepén van, és a Vox az egyetlen párt az országban, amely meg akarja állítani ezt a folyamatot annak érdekében, hogy helyreállítsa a már így is jelentősen meggyengült közbiztonságot.
Borítókép: Migránstábor Tenerifén (Fotó: Anadolu via AFP/2024 Anadolu)