Óriási botrány robbant ki az Egyesült Államokban, miután Donald Trump elnök nyilvánosságra hozta, hogy az amerikai kormányzat az elmúlt években milyen szervezeteket finanszírozott és milyen célokra fordította az adófizetők pénzét . Orbán Viktor a Facebook-bejegyzésében élesen bírálta a korábbi kormányzatot és a liberális globális elitet, amely szerinte politikai célokra használta az amerikai állami forrásokat.
Az amerikai elnök úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza, a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években
– írta Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök szerint a kiszivárgott adatokból egyértelműen kiderül, hogy az amerikai pénzek egy jelentős részét politikai befolyásolásra fordították világszerte.
Az történt, hogy a liberális globális elit az amerikai költségvetést és az amerikai kormányzatot arra használta, hogy az ő pénzügyi és ideológiai céljait az amerikaiakkal finanszíroztassa az egész világon
– fogalmazott Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök szerint ezek a pénzek sok esetben úgynevezett segélyként jelentek meg, de valójában a politikai érdekek érvényesítését szolgálták.
„Ezt segélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó” – írta.
A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a támogatásokat két fő forrásból biztosították: egyrészt Soros György alapítványain keresztül, másrészt közvetlenül az Egyesült Államok hivatalos kormányzati költségvetéséből. A források olyan tevékenységeket finanszíroztak, amelyek káros hatással voltak a társadalmakra, és célzottan a baloldali politikai törekvéseket erősítették.
„Ebből a pénzből végezték a közösségromboló, migrációt támogató, családellenes, genderőrületeket finanszírozó tevékenységüket az egész világon” – írta.
A magyar kormányfő szerint a támogatások nem voltak politikailag semlegesek, kizárólag baloldali pártokhoz kötődő szervezetek, médiumok és civil kezdeményezések részesültek belőlük.
Kifejezetten csak olyan témákat támogattak, amik a baloldali pártokhoz kötődtek, tehát médiát, médiafelületeket, online kommunikációt, civil szervezeteket. Ez mind a baloldal erejét növelte, és mind kormánybuktató céllal kapták ezt a pénzt
– olvasható a bejegyzésben.