A közbiztonság romlása politikai felelősség
A rendőrszakszervezet vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az elutasított törvényjavaslat hiánya súlyos következményekkel járhat.
Most az embereknek kell megfizetniük a politikai döntések árát. A közbiztonság romlása egyértelmű politikai felelősség
– jelentette ki Ostermann. A rendőrszakszervezet szerint különösen aggasztó, hogy a baloldali kormányzat nemcsak a migrációs helyzetet kezeli rosszul, hanem a rendőri szervek működését is ellehetetleníti. Ostermann szerint a hatóságoknak nincs elég jogköre a kitoloncolások végrehajtására, miközben a migrációs hullám fokozódik.
A rendőrszakszervezet vezetője hangsúlyozta, hogy az utóbbi hónapok tragikus esetei, köztük az aschaffenburgi kettős gyilkosság is elkerülhető lett volna, ha a döntéshozók időben lépnek.
Egy afgán menedékkérő egy kétéves gyermeket és az apját késelte halálra egy németországi játszótéren, ami ismét felerősítette a migrációval kapcsolatos vitákat, erről a Magyar Nemzet is beszámolt.
A német kormánynak világosan el kellene magyaráznia az áldozatok hozzátartozóinak, hogy miért nem támogatták a törvényjavaslatot, amely ezt megelőzhette volna
– fogalmazott Ostermann. A rendőrszakszervezet és a konzervatív ellenzék továbbra is nyomást kíván gyakorolni a kormányra, hogy szigorúbb migrációs szabályokat vezessenek be és biztosítsák a rendvédelmi szervek hatékonyabb működését.
Borítókép: Dühösek és tehetetlennek érzik magukat a német rendőrök a migrációs krízis miatt (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!