Már a nyolcévesek is böjtölnek
A gyerekek általában mentesülnek a böjt alól, de vannak olyan általános iskolás diákok is, akik tartózkodnak az étkezéstől ebben a hónapban. Egy tanárnő beszélt a Heutenak arról, hogy mit tapasztalt. Ő jelenleg egy harmadikos osztályt tanít. A gyerekeknek körülbelül nyolcéveseknek kellene lenniük, de néhányan már két osztályt is megbuktak az általános iskolában, így már tizenegy vagy tizenkét évesek. „Ma is voltak problémáink. Néhány gyereknek szörnyű gyomor- és fejfájása volt, mert böjtöltek” – mondja a tanárnő.
Nem kell, tudják ezt, még a hittanár is elmagyarázta nekik, „de nem érdekli őket”. A gyerekek fáradtak, fásultak, fájdalmaik vannak és nem tudnak koncentrálni, „a torna ebben a hónapban teljesen kizárt – nincs erejük”. „Sok mindent másképp kell csinálnom. Gyakran hagyom, hogy maguktól tanuljanak; a hagyományos frontális tanítás egyszerűen nem működik, nem tudják feldolgozni” – mondja a tanárnő, és hozzáteszi, tavaly – amikor a gyerekek hétévesek voltak – kezdetben a 16 muszlim gyerek közül csak öt böjtölt az osztályban. Mint mondja
Akik nem vettek részt, azokat az osztálytársaik csúfolták, végül nyolcan maradtak, akik semmit sem ettek.
Hozzátette,
A kortársak nyomása uralkodik; zaklatják őket, ha nem böjtölnek. Az egyik fiú kicsomagolta az uzsonnáját, a többi fiú nyomást gyakorolt rá – másnap ő is csatlakozott.
Szerinte a gyerekek idegessé válnak, konfliktusok alakulnak ki, „sok a vita a szünetekben, a gyerekek nagyon ingerlékenyek”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!