Kaposváron háromszor-négyszer, Egerben kétszer-háromszor annyian voltak a miniszterelnöki gyűlésen, mint korábban a Tisza Párt elnökének rendezvényén. Teljesen egyértelmű, hogy a valóságban, a való életben a Fidesz sokkal erősebb, mint a Tisza Párt.
Összejátszik Brüsszel és Kijev
Elkezdődött egy levelezés Ursula von der Leyen, Antonio Costa meg Volodimir Zelenszkij között, hogy az ukránok valamikor egyszer állítsák helyre a Barátság vezetéket. Zelenszkij válasza sem késlekedett a brüsszeli levélre. Azt írta, hogy persze, persze, elfogadjuk a pénzbeli támogatást, és akkor majd elkezdjük, megcsináljuk, miközben tudjuk, hogy nincs mit megcsinálni. 50 napja zajlik nagyjából az olajblokád Magyarországgal szemben – hangzott el a műsorban.
Nyilvánvaló, hogy ez egy Brüsszel-Berlin-Kijev tengelyen meghozott döntés, tehát ez egy óriási átverés
– mondta. Ez nem úgy történt, hogy Zelenszkij kitalált valamit és most Brüsszel tájékozódni akar, hanem ezt együtt találták ki. Brüsszel, Berlin és Kijev együtt találta ki a Magyarországgal szembeni olajblokádot, ezt Münchenben leegyeztették, a Tisza Pártot tájékoztatták róla, és egyértelmű céljuk Magyarországon egy energiaellátási válság kialakítása, ezer forintos benzinár, hogy ezzel is segítsék a Tisza Pártot – magyarázta Szijjártó Péter. Hozzátette: Itt abba kell hagyni a színházat Von der Leyennek és Zelenszkijnek. A Barátság kőolajvezeték ma megnyitható, a Barátság kőolajvezetéknek semmi baja nincsen. Kizárólag politikai döntés miatt áll a szállítás.
A Barátság kőolajvezeték működőképes, azt ma meg lehetne nyitni. Ezt pontosan tudja Von der Leyen is és pontosan tudja Zelenszkij is, mert együtt döntötték el, hogy a Barátság kőolajvezeték működőképessége ellenére Magyarországgal szemben egy olajblokádot hoznak létre azért, hogy a Tisza Párt nyerje a választást
– húzta alá a külügyminiszter. Kiemelte: Az elkövetkezendő hónapokban nekünk tovább kell harcolnunk az olcsó orosz olajért, és nem azért, mert orosz, hanem azért, mert olcsó.
A magyar parlamenti választások után három nappal, április 15-én az Európai Bizottság be fog terjeszteni egy javaslatot, amely arról szól, hogy az orosz olaj európai uniós importját teljes egészében megtiltják. Ez a jelenlegi helyzetben egy mélyütés lesz az európai gazdaságnak, mert közben zajlik az Irán körüli háború
– közölte a tárcavezető.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!