A cseh államfő megérti a magyar kormány döntését

„Mindenki a maga módján védekezik” – jelentette ki Milos Zeman.

Forrás: MTI2020. 09. 06. 16:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Milos Zeman cseh államfő vasárnap kijelentette, megérti a magyar kormánynak azt a döntését, hogy a koronavírus-járvány további terjedésének megakadályozása érdekében szeptembertől lezárta az ország határait.

„Megértem, támogatom a határok lezárását” – reagált Zeman a CNN Prima News cseh kereskedelmi televízió vitaműsorában, amikor a riporter Magyarország határainak lezárásáról kérdezte.

„Mindenki a maga módján védekezik” – tette hozzá a cseh elnök. Megismételte korábbi véleményét, miszerint jónak, hasznosnak tartaná, ha a jelenlegi járványhelyzetben nemzetközi szinten is egy évre lezárnák a határokat. Szerinte ez az országok hazai turizmusának a fejlesztéséhez is nagymértékben hozzájárulna, amit ő szintén támogat.

A csehországi járványhelyzetről Zeman azt mondta, hogy „óvatosnak kell lenni, de pánikra nincs ok”. Csehországban az utóbbi napokban nagyon megugrott a fertőzések száma, minek következtében a hatóságok megszigorították az óvintézkedéseket és több területen újra kötelezővé tették például a szájmaszk viselését. A közvélemény és a sajtó egy része vitatja és ellenzi az intézkedéseket.

Az államfő szerint az óvintézkedések szigorítására a helyi fertőzésgócokban van szükség, míg a járvány által nem vagy alig érintett helyeken feleslegesnek tartja ezeket. A szakminisztérium hét végi kimutatásából az derül ki, hogy országszerte mintegy 160 helyi fertőzésgócot tartanak nyilván.

Milos Zeman úgy vélte: a napi fertőzések száma helyett jobb, pontosabb mutató a járványban elhunytak száma. „A fertőzésből ki lehet gyógyulni, de meghalni csak egyszer lehet” – szögezte le az államfő. Úgy vélte, ezen a téren Csehország jól áll, a cseh kormány járványkezelése helyes és hatékony.

Csehországban március elsején jelent meg az új koronavírus (SARS–CoV–2) okozta járvány, amelyben vasárnapig 431-en haltak meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.