Fizetésképtelenné vált az egykor a Közel-Kelet Svájcaként emlegetett ország

Forrás: MTI2020. 03. 07. 22:08
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Libanon nem tudja törleszteni a következő hét elején esedékes 1,2 milliárd dolláros (360 milliárd forintos) eurokötvény-tartozását – közölte Hasszan Diab libanoni miniszterelnök szombaton.

Ez az első alkalom, hogy az egykoron a Közel-Kelet Svájcaként is emlegetett ország fizetésképtelenséget jelentett.

„Nem volt könnyű döntés” – mondta. „Libanon adóssága nagyobb, mint amit az ország elbír” – tette hozzá.

A közel-keleti országban az államadósság eléri a bruttó hazai termék (GDP) 170 százalékát.

Libanonban az 1975-1990-es polgárháború óta nem volt ilyen rossz a gazdasági helyzet. Október óta folyamatosak a tüntetések. A megmozdulások Szaad Haríri előző kormányfő lemondásához vezettek.

A korábban egyetemi professzorként dolgozó Diab televíziós beszédében megvédte a kormány szombaton hozott döntését a szuverén adósság törlesztésének felfüggesztéséről és a hitelezőkkel az adósság átütemezésről való tárgyalások megkezdését.

„A fizetés felfüggesztése az egyetlen módja, hogy finanszírozhassuk állampolgáraink szükségleteit” – mutatott rá.

Hozzátette: Libanon azt tervezi, hogy tárgyal hitelezőivel adóssága átstrukturálásáról.

Az országra jelentős nyomás nehezedik a nemzetközi pénzintézetek felől. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap megszorító intézkedéseket követel a pénzügyi támogatásért cserébe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.