Irak harminc éve rohanta le Kuvaitot

Harminc éve, 1990. augusztus 2-án Szaddám Huszein iraki diktátor parancsot adott a védtelen, de dúsgazdag szomszéd ország, az alig 18 ezer négyzetkilométer területű Kuvait lerohanására.

A két közel-keleti állam viszonya a nyolc évig tartó, kétmillió halottat követelő iraki–iráni háború 1988-as befejeződése után mérgesedett el. A harcok alatt Kuvait minden lehetséges módon támogatta Szaddám Huszein iraki diktátort, akinek viszont esze ágában sem volt visszafizetni az emírséggel szemben felhalmozódott 14 milliárd dolláros adósságát. Irak további 2,4 milliárd dollár „kárpótlást” követelt kicsi és védtelen szomszédjától, amely „elorozza nyersolajkészleteit” és a kitermelési kvótát túllépve leszorítja az olajárat, további veszteségeket okozva Iraknak. Bagdad területi követelésekkel is fellépett szomszédjával szemben, amelyet azzal vádolt, hogy Irak gyengítése érdekében összejátszik Izraellel és az Egyesült Államokkal. A helyzet rendezését célzó tárgyalások sorra megbuktak az egyre harciasabb nyilatkozatokat tévő Irak merev ellenállásán, miközben Huszein megkezdte haderejének felvonultatását a határon.

Az egymillió fős iraki hadsereg elitegységei 1990. augusztus 2-án, éjjel két órakor megtámadták és elfoglalták Kuvaitot, amelynek a maga húszezer katonájával esélye sem volt az ellenállásra. A megszállók eltörölték a monarchiát, majd az általuk beiktatott ideiglenes kormány kérésére Kuvaitot Irak 19. tartományának nyilvánították. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kivonulásra szólította fel Bagdadot, és miután erre nem került sor, gazdasági, pénzügyi és katonai szankciókat rendelt el. A BT november 29-i 678. számú határozatában 1991. január 15-ig szabott határidőt Iraknak a kivonulásra, ezután „minden eszköz” – ideértve a katonai erő alkalmazását is – bevetését engedte meg az ENSZ határozatainak betartatása érdekében.

Az Egyesült Államok vezette szövetséges erők Szaúd-Arábiában vonultak fel, mert Irak a hatalmas olajkészletekkel rendelkező sivatagi királyságot is fenyegette, és maga Fahd király kért amerikai segítséget. A nemzetközi erők kötelékében 34 ország katonái szolgáltak, az amerikaiak mellett többek között britek, hollandok, franciák, egyiptomiak, szíriaiak, kanadaiak és olaszok. 1991 elejére már 625 ezer szövetséges katona, 1753 repülőgép és 3680 harckocsi állt szemben 550 ezer iraki katonával, 810 repülőgéppel és 5500 harckocsival.

A Sivatagi vihar fedőnevű hadművelet az ENSZ BT által megszabott határidő lejárta után, 1991. január 17-én éjjel 0.38 perckor az amerikai légierő támadásával indult meg. A szárazföldi offenzíva a több mint egy hónapig tartó bombázások után, 1991. február 24-én kezdődött. A szövetségesek napok alatt megsemmisítették az iraki haderő jelentős részét, február 27-ére Kuvait felszabadult, az elűzött emír hazatért. A koalíció előtt nyitva állt az út Bagdadig, ők azonban nem döntötték meg Szaddám Huszein uralmát, aki február 28-án feltétel nélkül elfogadta az összes Irakra vonatkozó határozatot, és ezzel az első Öböl-háború véget ért.

A 42 napos háború alatt a szövetségesek 110 ezer légi bevetést hajtottak végre, és 45 gépet vesztettek. Az emberveszteség 358 fő volt, közülük száznál többen balesetben, baráti tűzben haltak meg, 66 katonát nyilvánítottak eltűntnek. Az iraki hadsereg vesztesége 85-100 ezer halott, 80 ezer hadifogoly, 97 vadászgép, hat helikopter és négyezer harckocsi volt. A polgári halottak pontos száma ismeretlen, de az áldozatok száma több ezer főre tehető. A visszavonuló iraki hadsereg által felgyújtott 790 kuvaiti olajkútban egymilliárd hordónyi kőolaj semmisült meg, a helyreállítási költségek több milliárd dollárra rúgtak, és Irak az elrabolt kuvaiti javakat sem szolgáltatta vissza teljes mértékben.

Mivel Bagdad a háború befejeződése után sem bizonyította egyértelműen, hogy nem birtokol tömegpusztító fegyvereket, a nemzetközi szankciók továbbra is életben maradtak. A világszervezet 1996 után humanitárius okokból lehetővé tette Irak számára a korlátozott kőolajexportot, amelynek bevételeiből az ország gyógyszert és élelmiszert vásárolhatott. A lakosság körében általánossá vált a nélkülözés, a kieső olajjövedelmet százmilliárd dollárnál is többre becsülik. Szaddám Huszein hatalmát végül 2003-ban amerikai–brit beavatkozás döntötte meg. Az utolsó harcoló amerikai alakulatok csak 2011 végén távoztak az arab országból.