Iráni elnök: A 2015 előttihez képest nagyobb mennyiségben folyik az urándúsítás

Iránban jelenleg nagyobb mennyiségben dúsítanak uránt, mint az atomprogramról 2015-ben kötött többhatalmi megállapodás előtt – közölte csütörtökön televíziós beszédében Haszan Róháni elnök.

Forrás: MTI2020. 01. 16. 12:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ma naponta több uránt dúsítunk, mint az atomalku megkötése előtt” – jelentette ki az iráni elnök az IRNA jelentése szerint.

Növekedett a nyomás Iránra, de folytatják az urándúsítást – hangsúlyozta Róháni. Mint mondta, Teherán helyesen döntött, amikor nem lépett ki az atomalkuból. Ha ezt megtette volna, akkor most ENSZ-szankciókat léptetnének életbe vele szemben, megkönnyítve Donald Trump amerikai elnök dolgát – hangoztatta.

Teherán a hat nagyhatalommal – az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával, Nagy-Britanniával, Franciaországgal és Németországgal – 2015-ben megkötött megállapodásban vállalta, hogy korlátozza atomprogramját a gazdaságát súlyosan érintő szankciók fokozatos feloldásáért cserébe.

Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában felmondta a megállapodást, és újból bevezette a szankciókat. Irán ezután közölte, hogy fokozatosan visszalép a szerződésben vállalt kötelezettségeitől. Miközben a megállapodás 3,67 százalékban állapította meg az urándúsítás felső küszöbét, Irán 4,5 százalékosra emelte a dúsítás fokát. Növelte a szerződésben 202,8 kilogrammban maximalizált dúsított uránkészlet mennyiségét, és meghaladta a nehézvízkészlet 300 tonnában meghatározott felső határát is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.