Lezárták a látogatók előtt a Török lépcső nevű sziklaképződményt Szicíliában

Lezárták a látogatók előtt a Török lépcső (Scala dei Turchi) néven ismert szicíliai sziklaképződményt, amelyet egy magánszemély megpróbált kisajátítani, akadályozva az egyedülálló nevezetesség ökológiai védelmét és közcélú – turisztikai – hasznosítását.

Forrás: MTI2020. 02. 28. 19:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mészkőből és márgából álló, lépcsőszerűen emelkedő hófehér kőszikla Szicília egyik legjelentősebb tengerparti turistalátványossága, főleg azóta, hogy szerepelt Andrea Camilleri olasz bestselleríró Montalbano felügyelő című bűnügyi sorozatában is. A nevezetesség lezárását csütörtökön rendelte el az agrigentói ügyészség arra hivatkozva, hogy az UNESCO világörökségi listájára jelölt sziklaképződmény elhanyagolt állapotban van, balesetveszélyes az egyre gyakoribb kőomlások miatt, és elszaporodtak a vandál cselekmények, emellett biztosítani kell, hogy a látványosság mindenki számára hozzáférhető maradjon.

Az ügyészség vizsgálatot indított egy férfi ellen, aki saját tulajdonának tekinti a lépcsős szikla egy részét, kétségbe vonva a közeli Realmonte önkormányzatának tulajdonosi jogait. Az illetőt közterület illegális elfoglalásával vádolják. Luigi Patronaggio agrigentói főügyész szerint vissza kell állítani a terület feletti teljes hatósági felügyeletet, hogy meg lehessen tenni a szikla és a látogatók védelméhez szükséges biztonsági és természetvédelmi intézkedéseket.

A Török lépcső Szicília déli partján található, 12 kilométerre Agrigentótól, amelynek antik görög templomai egy másik fontos turisztikai célpontot képeznek a térségben.

A teraszos sziklaképződmény valaha rejtekhelyként szolgált arab kalózok számára, akiket a köznyelvben törökökként emlegettek, innen ered a neve.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.