London és Washington űrfegyverkezéssel vádolja Moszkvát

Nagy-Britannia és az Egyesült Államok azzal vádolta meg csütörtökön Oroszországot, hogy a világűrbe küldött egy műholdelhárító fegyvert a múlt héten, egy mesterséges hold tesztelése során.

Forrás: MTI2020. 07. 24. 6:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harvey Smith brit légimarsall, a védelmi minisztérium űrigazgatóságának a vezetője azt mondta: Londont nyugtalanítja az a mód, ahogy Oroszország fegyverjellegű lövedéket próbált ki az egyik műholdjával.

„Az ilyen tevékenység fenyegeti a világűr békés felhasználását, a keletkező roncsok veszélybe sodorják a műholdakat, és az egész űrbéli rendszert, amelytől a világ függ” – figyelmeztetett.

Az amerikai űrparancsnokság is közölte: bizonyítéka van egy műholdelhárító fegyver kipróbálására július 15-én, bár az nem volt romboló jellegű.

A tesz hasonló volt ahhoz, amit Oroszország 2017-ben végrehajtott, és amely nem egyezett a küldetés állítólagos feladatával – tette hozzá a parancsnokság.

Az orosz műholdrendszer ilyen tesztjei miatt az amerikai fél az idén már kifejezte a nyugtalanságát – írta John Raymond tábornok, az űrparancsnokság vezetője a nyilatkozatában.

„Ez újabb bizonyítéka annak, hogy Oroszország folytatja az erőfeszítéseit a világűrben elhelyezett rendszer kifejlesztésére és kipróbálására, és ez megfelel a Kreml nyilvánosságra hozott katonai doktrínájának” – írta a tábornok.

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön egyebek között fegyverzet-ellenőrzési témákról is beszélt telefonon egymással, de a Fehér Ház azt nem közölte, hogy ezekről a katonai műholdakról is szó volt-e.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.