Értesüléseink szerint komoly védelmi beszerzések lehetőségei is felvetődhetnek ma Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor kormányfő fehér házi találkozóján. Diplomáciai forrásunk szerint „a helyzet képlékeny”, más, a magyar védelmi beszerzésekre rálátással bíró forrásból pedig úgy tudjuk, amerikai rakétavédelmi rendszerek, harcjárművek, illetve – 2026-tól – vadászgépek hadrendbe illesztése is érdemben szóba került már, de döntés egyelőre nem született, és ma sem fog Washingtonban.
Mindenesetre egyes amerikai szenátorok – köztük Jim Risch, a külügyi bizottság republikánus elnöke – és képviselők is aggodalmukat fejezték ki Orbán Viktor munkalátogatása előtt a magyar demokrácia helyzetével, illetve azzal kapcsolatban, hogy szerintük hazánk túl közeli kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyin Oroszországával.
Míg többen azt sürgették Trumpnál, hogy vesse fel ezeket az aggodalmakat a miniszterelnöknél, Eliot Engel, a képviselőház külügyi bizottságának demokrata párti elnöke egyenesen arra szólította fel az amerikai elnököt, mondja le a mai találkozót. – Ez a bevándorláspárti képviselőkről szól, akiknek kampányát Soros György alapítványa és hálózata pénzeli.
A Soros-féle szervezetek rágalmait sorolják fel, amelyek célja, hogy lejárassák a bevándorlást ellenző országokat, mint Magyarország – reagált Twitter-üzenetében Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára.
Orbán Viktort már néhány hónappal első miniszterelnökké választása után, 1998 októberében fogadta a Fehér Házban Bill Clinton amerikai elnök. Gyurcsány Ferenc személyében utoljára 2005-ben járt magyar miniszterelnök az Ovális Irodában, mégpedig George W. Bush elnöknél. Bajnai Gordon 2009-ben ugyan vizitelt a Fehér Házban, de ő Joe Biden alelnöknél nem jutott tovább.