Egy másik csoportjuk pedig a közeli közlekedési csomópontokon járőrözik: ők már nem válaszolnak a tanácstalan kirándulók kérdéseire, „csak” pásztázzák a tömeget. Az emberi kíváncsiság mértékét mindenesetre nem érdemes alábecsülni: a folyóparton, a székesegyházzal párhuzamosan gyakorlatilag majdnem fél órába telik száz méter megtétele, ugyanis az utat hol rendőrök és tévéstábok, hol pedig kirándulócsoportok állják el. Pár idegenvezető a Notre-Dame megközelíthetetlensége ellenére a túlpartról is megtartja a túráját – már azzal a kiegészítéssel, hogy a székesegyház pontosan melyik része égett le, illetve hogy melyik műkincseket sikerült végül megmenteni.
A helyzetet pedig kiváltképp a helyszíni árusok élvezhetik. Ők azok, akik tegnap is kinyitottak, és bár a tetőszerkezet és huszártorony nélküli Notre-Dame már egyáltalán nem hasonlít a portékáikon szereplő katedrálisábrázolásra, minden bizonnyal a megszokottnál is nagyobbat kaszálnak a francia gyásznapon. Az egyikük – egy körülbelül ötvenes éveiben járó férfi – csak mosolyog, amikor arról kérdezem, hogy megy ma az üzlet, majd az angol „not bad” (magyarul „nem rossz” ) mondattal válaszol.

Fotó: Reuters
A tömegben magukat jól pozicionálók egyébként akár a folyópartra is lejuthatnak, ahol – kis megkönnyebbülésre – már kamerákat és szelfiző külföldieket sem találni. Itt ránézésre főleg helyi fiatalok gyűlnek össze, és figyelik, ahogy a szigeten újabb és újabb tűzoltók tűnnek fel. Két tinédzser mellettem szintén a Notre-Dame-ról beszél: megmosolyogtató, ahogy iskolai sztorikkal, dolgozatokról beszélgetve emlékeznek meg a székesegyházról.

Fotó: MTI /AP/Christophe En
Pár perc múlva már engem is bevesznek a hirtelen történelem- és irodalomórába, és hosszasan elmagyarázzák, hogy miért is fontos a franciák számára a székesegyház. A „Hallottál már Victor Hugóról?” és „ Ez az ország legnagyobb katolikus temploma” mondatokon túl szóba kerül a vallásos nevelés kérdése is, az egyik lány, Eloise pedig arról mesél, hogy hithű nagymamájával nagyon sokat jár a székesegyházban és környékén. Mint mondja, a nagyi most is ott van valahol a tömegben, és nagyon megviselték a történtek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!